II.
II.
Az egész estét ebben a szobában töltötte a gróf és a grófné. Összetolták a két bőrszéket s mint a tubicák, úgy ültek a sok apró, lágyan bókoló lángsüveg alatt. Jórakás tűzifát hordattak a szobába és a nagy cserépkályha ajtaját végig nyitva hagyták. Beléfeküdve a fénybe és a melegbe, kevés szóval, nyugalmas, csendes örömben szentestéztek. Cigarettára is gyujtogattak mind a ketten. A gróf a lelki szerelemről kezdett beszélni egy idő mulva. Melege is lett nemsokára. Ledobta a kabátját a földre és úgy folytatta egyszál hálóingben.
- Boldog vagy? - kérdezte egyszerre a felesége, hogy abbahagyassa a dolgot.
- Nagyon boldog és nagyon könnyű.
- Mit szeretnél?
- Téged szeretnélek.
- Hát nem szeretsz?
- De nagyon is!
- És rajtam kívül?
- Mindent a világon.
- Ezt a Pétert is szereted?
- Látod, édes Tildám, ezzel az emberrel nem tudom, hogy miképpen állok. Ez a karácsonyfa, ez, istenemre, nagyon kedves volt tőle. Egyáltalában nem tételeztem volna fel ezt a gyöngédséget róla. Úgy látszik azonban, hogy mégis ismer engem és tudja, hogy milyen nagy magyar vagyok. Hát ez a szalag isteni! De a délben nagyon haragudtam reá. Rögtön el is akartam kergetni. Tudod, mikor úgy romanizált az ablak alatt. És most ez a piros-fehér-zöld itt! Igazán nem értem ezt az embert. Te talán érted?
- Én igen.
- Hát magyarázd meg akkor, kérlek szépén.
- Nagyon egyszerű, fiam. Úgy-e ez az ember egy alkalmazott?
- Igen, kérlek. Ispán. Itt nőtt fel az apám keze alatt.
- Na, kérlek szépen, - folytatta a grófné - ugyebár, minden ilyen embernek az az élete, hogy alkalmazkodik azokhoz, akiket szolgál: a kedvükbe jár, ellesi a gondolatukat, a vágyaikat fürkészi, mert élnie kell.
A gróf szétnyitotta a két karját, mint valami szárnynak a vázát.
- De éppen egy ilyen dologban alkalmazkodik? - mondta. - Egy ilyenben, ami mégis a legtöbb, a legnagyobb az ember életében!
- A nemzeti érzés?
- Igen.
- És te azt hiszed, hogy ez a legnagyobb?
- Az kétségtelen, kérlek szépen - mondta gondolkozás nélkül a gróf.
A felesége mosolyogva, fürkészve nézett reá:
- Nem haragszol meg, ha felteszek most egy kérdést?
- Ugyan! Tedd fel, kérlek szépen.
- Hát mondjad, Bandi, ha köztem és a magyarságod között kellene választanod, akkor hogy döntenél?
A gróf kitáltotta a száját.
- Bocsáss meg, de ez egy lehetetlen kérdés - mondta végre.
- Én nem találom annak. Nagyon sok eset van rá az életben, hogy a kettő között választani kell. Mert nézd, az csak egy véletlen, hogy mi mind a ketten magyarok vagyunk.
- Éppen azért lehetetlen, kérlek szépen, mert mind a ketten azok vagyunk.
Az asszony kacagni kezdett.
- Látod, te most nem mersz őszinte lenni - mondta. - Egyszerűen megrémültél a választól. Mit mondjak: Még gondolni sem mersz reá!
- Ugyan kérlek! Nagyon tévedsz. Nincs dolog a világon, amitől megijednék, ha rólad van szó.
- Na és akkor mért nem akarsz felelni?
- Csupán azért, mert nagyon kínosnak tartom - mondta a gróf, de rögtön elmosolyodott és kedveskedve jegyezte meg: - Hiszen úgyis nagyon jól tudod, hogy mit válaszolnék.
- Nem, ezt igazán nem tudom.
- Hiszen a szüleimet is elhagytam érted, Tildám!
- Az kezdetnek jó volt.
- Nem mondhatnám.
- De a nemzetedet! Arra vagyok most kíváncsi.
A gróf könyörögni kezdett:
- Édes kicsi Tildám, hagyjuk most ezt a témát.
- Én nem hagyom! Addig nem fekszem le, amíg erre nem válaszolsz.
A férfi kínosan feszengett. Aztán elmélázva gondolkozni kezdett. Egyszerre azonban eszébe juthatott valami, mert nekiszántan így szólt:
- Mondd, van még abból a tegnapi pálinkából?
- Van.
- Hozd ide, kérlek szépen.
Behozta a grófné. A férfi dédelgetve, csillogó szemmel forgatni kezdte, mint egy segítőtársat. Majd töltött a vizes pohárba és odakínálta először a feleségének:
- Iszol?
- Nustyu ungurestye - mondta a grófné.
- Majd megtanítlak! Szervusz!
Kortyintott kettőt, jónagyot, s akkor így szólt:
- Szóval román vagy?
Az asszony nagyot bólintott és kilátszottak, harapósan kivillantak a fogai.
- Tisztelem a gusztusodat - mondta a gróf. - Ennyi erővel választhattál volna más nációt is. Valami elfogadhatóbbat.
- Például?
- Franciát, vagy angolt.
- Akkor megtagadnád a magyarságodat értem?
A gróf ivott egyet.
- Akkor igen - mondta és belepirult.
- És így?!
- Tilda, ne gyötörj, lelkem.
- Én igazán nem gyötörlek - kacagott vadul ingerkedve az asszony, - csak azt akarom tudni, hogy mennyire szeretsz?
- Nagyon szeretlek.
- Ezt könnyű mondani.
- Hiszen bebizonyítottam!
- Nem nagyon látom.
- Nem?
- Nem.
A gróf megint ivott. Kétszer egymásután. Remegtek a kezei. A hajszálerek kiveresedtek a szemeiben.
- Hát gyerünk akkor! - mondta.
- Felelsz?
- Igen.
- Őszintén?
- Természetesen.
- Hát akkor mondd: ha én román volnék, akkor is szeretnél?
- Igen - mondta a gróf kidülledt szemmel.
- Hajlandó vagy ezt bebizonyítani?
- Hajlandó vagyok.
A grófné felállt, kivette a zsebéből a román nemzeti szalagot és odanyujtotta az urának.
- Ez mi? - kérdezte a férfi.
- Trikolor, amint látod.
- Miféle?
- Román.
A gróf buta félelemmel nézte.
- Mit csináljak vele? - kérdezte végre.
- Cseréld ki.
- Mivel?
- A magyarral.
- Azzal, ami ott van a karácsonyfán?
Az asszony kéjesen, ördögi élvezettel mondta:
- Pont azzal.
- Viccelsz?
- Nem.
- Komolyan azt akarod?
- Halálos komolyan.
- Tildám!
- Szeretsz?
- Őrülten.
- Akkor megteszed.
A gróf ivott még egy kortyot, aztán küszködve felállt, odament a karácsonyfához, egészen közel, az orrcimpái remegni kezdtek, beteges fintorok szökdöstek az arcán, a karját felemelte lassan és a román szalagot rátette az egyik ágra, aztán megfogta vacogó ujjakkal a piros-fehér-zöldet, görcsösen megszorította és abban a pillanatban elvágódott a parketten, mint az ájult.
Az asszony felugrott és félig összehúnyt szemekkel, egyenes derékkal nézte egyideig az elbukott férfit. Aztán kinyitotta gyorsan az ajtót és éleset kiáltott:
- Péter!
Nagy lépésekkel ingujjban jött a hálószobából elé az ispán. Ahogy belépett az ajtón, ijedtre dermedt arccal rögtön megállt:
- Mi van?
- Erdély vajudik - mondta marósan a grófné.
- Meghalt?
- Elájult.
Az ispán meglátta a pálinkás üveget a földön.
- Ivott? - kérdezte.
- Semmi köze hozzá! Emelje fel és vigye be a szobámba.
Péter a karjaiba vette a fakó, sovány férfiút. Ahogy egyenesre felállott véle, észrevette, hogy a lelógó fehér kézben, a görcsösen összetapadt ujjak között, mint egy lehanyatlott árbocon, ott leng a magyar szalag.
- Kicserélték? - kérdezte.
- Nem.
- Hát?
- Elzuhant.
Amikor végigfektették a grófot az ágyon, az ispán a grófnéhoz fordult szemtelenül:
- Itt maradjak?
A nő kinyitotta neki az ajtót:
- Rögtön távozzék!
Péter kullogni kezdett lassan. A nyílásban azonban megállt és hogy jóvátegye vétkét, megkérdezte résztvevő hangon:
- És hogy zuhant el a méltóságos úr?
- Magyarosan! - mondta a grófné és betette az ajtót.
(Kolozsvár)
