Erdélyi József: Egy sápadt nő egy kis szobában…
amikor megszülettem én
váratlanul, hivatlanul tán
halottak estelén.
gyertyagyujtáskor, amidőn
a puszta népe künn könnyezett
a dombos temetőn.
falvak magas sirkertjei
hirtelen testvér őrtüzekként
elkezdtek fényleni.
szédült boldog kínra anyánk.
Elképzelem a téli tájat
és azt az éjszakát.
s körül a komor hegytetők
ormán villogó koronákként
lobogó temetők.
gyertyás, kisértő ünnepély
és lent egy váratlan sikoltás
a párás völgy ölén.
és lentről a völgy mint meleg
tenyér fölnyujt vigaszul egy kis
sikongó életet.