FENYŐ LÁSZLÓ: ÁLARCOSAN
FENYŐ LÁSZLÓ: ÁLARCOSAN
Felemelem a fejemet, nem büszke fejvetéssel,
de mért ejtsem le? – nincs mit szégyellnem,
csak mint megpróbált ember, emelt fővel, úgy mondom:
itt vagyok – szerettem őt.
de mért ejtsem le? – nincs mit szégyellnem,
csak mint megpróbált ember, emelt fővel, úgy mondom:
itt vagyok – szerettem őt.
Szellőborzolás a füzek közt:
látom japáni rajzát mosolyának,
néma mosoly, amellyel elejtett
s hallom csengő itéletét felettem:
ahogy e mosoly két hibátlan fogsorú
nevetéssé érett kegyetlen.
látom japáni rajzát mosolyának,
néma mosoly, amellyel elejtett
s hallom csengő itéletét felettem:
ahogy e mosoly két hibátlan fogsorú
nevetéssé érett kegyetlen.
Férfiak, mind, szenvedett-társaim
évezredek ót – milliónyian,
akik szerettetek s akiket nem szerettek:
sorsunknak zörgő, testvéri lánca van;
itt állok íme, meleg szenvedő,
még lágy a fájdalom, formálható,
még ömleni tudna, még csupa szó,
de érzem már, ahogy arcomnak élő
szeme-szája-homloka kemény
álarccá merevűl – álarcosan
így megyek egy életen át, míg megtérek egyszer
honotokba igaz álarcosak – akkor
földi áldozataink vérharagos füstje
elhomályosítja könnyütopánkás
táncát az örömnek.
évezredek ót – milliónyian,
akik szerettetek s akiket nem szerettek:
sorsunknak zörgő, testvéri lánca van;
itt állok íme, meleg szenvedő,
még lágy a fájdalom, formálható,
még ömleni tudna, még csupa szó,
de érzem már, ahogy arcomnak élő
szeme-szája-homloka kemény
álarccá merevűl – álarcosan
így megyek egy életen át, míg megtérek egyszer
honotokba igaz álarcosak – akkor
földi áldozataink vérharagos füstje
elhomályosítja könnyütopánkás
táncát az örömnek.
