1.
ember a szegény nagyapa,
mint ahogy ez a nagyitott
fényképe mutatja.
után megtörölte száját,
egész napra mosolyának
csinált helyet bajsza alatt.
vége mosolyba változott,
további véleménye már
szája körül fénylett tisztán.
a fényes világba lépve,
kiballagott a méhesbe
s ott motoszkált ebédig.
igen ügyes volt mindenben,
rudat csinált a szomszédnak
vagy egy kocsikereket.
egyetlen egyszer sem volt,
ujság sem járt a házhoz,
csak egy méhész folyóirat.
bár volt szép ruhája a sifonban,
levágott csizmaszárt viselt s alatta
fiától örökölt bakancsot.
az Apponyi grófok uradalmán,
munka közben most már gyakran
leült és kezeit nézte.
öt pengő kegydíjt a gróftól,
később ezt is beszüntették
ma sem tudja senki, miért.
évente öt malacot hizlalt
igy tudták venni ezt a házat
békében hatszáz forintért.
és elég jól, a középsőt
egy módos juhász-számadó
hatodik fia vette el.
egyszer régen összekapott
legjobb barátjával, de később
szerencsésen kibékültek.
a nyelvek sorra megoldódtak,
ő e barátjáról beszélt,
Junkuncz István kovácsmesterről.
megtudtam sok-sok szép kalandját,
katonáéknál egy vasárnap
bevágott négy görögdinnyét.
nagy kópé volt… mosolyogta
kalandjait a nagyapa
mintha ő lett volna a hősük.
szeme a messzeségbe nézett,
bajusza lassan bólogatott,
igazolta a szavait.
saját faragásu fényes
rézzel pántolt botot kaptam
s e tünődő tekintetet.
legjobban rá, szégyellem is
dicsérni külső, belső ékét,
mintha önmagam dicsérném.
kilencszázhuszonnégyig élt,
Ferenc Józsefnél nagyobb volt ő
s e kor minden királyinál.
Az volt utolsó gondja, hogy
ne ünneplőben temessék el,
kár volna a drága ruháért.
temetőben fekszik kopott
kabátjában otthonosan
több jó ismerőse között.
e földre, tudom méhei
szárnyán csillog vagy a fényes
topor élén örvendezik.
emlékezem és este igy
rágondolván szivemen áthúz
a százados szelid szegénység.