Illyés Gyula: Az első hó
Illyés Gyula: Az első hó
Lehullt a hó, a szürkületben
villogva szálltak a pihék,
megülték már a barna földön
itt-ott a göröngy tetejét.
Falta őket a sár, de jöttek,
csak kanyarogtak, - ügyesen
gyűltek, mint nemrég még a lepkék,
a kis pocsolya-széleken.
villogva szálltak a pihék,
megülték már a barna földön
itt-ott a göröngy tetejét.
Falta őket a sár, de jöttek,
csak kanyarogtak, - ügyesen
gyűltek, mint nemrég még a lepkék,
a kis pocsolya-széleken.
Ökrök bőgtek az itatónál,
kapkodták gőzlő orrukat,
rázták nyakukról panaszosan
a konok fehér rajokat.
Távolról ebvonítás hallott,
tyukok kárácsolásai,
rémült csipogás, mint egy szétvert
sereg vad sikoltásai.
Sötétült egyre s a sötétre
mint ama jósló kéz nyoma
fenyegetőn kirajzolódott
a fák tündöklő ág-boga.
kapkodták gőzlő orrukat,
rázták nyakukról panaszosan
a konok fehér rajokat.
Távolról ebvonítás hallott,
tyukok kárácsolásai,
rémült csipogás, mint egy szétvert
sereg vad sikoltásai.
Sötétült egyre s a sötétre
mint ama jósló kéz nyoma
fenyegetőn kirajzolódott
a fák tündöklő ág-boga.
Vonal vonalra, ág után ág,
a hófehér sövény megett
fölálltak sorra a gyümölcsfák
mint hírhozó kísértetek.
a hófehér sövény megett
fölálltak sorra a gyümölcsfák
mint hírhozó kísértetek.
Visszacsapódva, alacsonyan
szállt a füst a tetők felett
s a füstben a tél szaga, fojtó
nyugtalanító üzenet.
szállt a füst a tetők felett
s a füstben a tél szaga, fojtó
nyugtalanító üzenet.
Ó tél, tél, tél, remegve szívtam
járványod keserű izét,
a pusztulás, a szomorúság
szívbomlasztó fertőzetét.
járványod keserű izét,
a pusztulás, a szomorúság
szívbomlasztó fertőzetét.
A nyomorét, mely hasoncsúszva
a hó, a hűvös éj alatt
keríti már a falu végén
az apró zsellérházakat...
a hó, a hűvös éj alatt
keríti már a falu végén
az apró zsellérházakat...
