Gellért Oszkár: Szeszély
Hogy merre repíti a szél.
Meddő a közöny és termékeny, áldott a szeszély.
Fölöttem a siket ég s a vak talaj alattam.
De fentről is, lentről is leskel a veszély:
S egyszer meginoghat ittbenn a szobaszeglet
S lefuthat egy üstökös: a mennyei esély.
Kis sóhajok emelik-ejtik a kebled
S kint dagad és hullámzik a holdfényes éj.
Most megrebben a pillád. Szeszély, hogy szeretlek.
Most lobban a kályhaláng s a multról beszél:
S hogy költő lehettem itt: szeszély.
S szeszély, hogy a hold évmilliók előtt
Kiszakad a földből. Mert örök a Szeszély -