Illyés Gyula: Fiatal asszony
Illyés Gyula: Fiatal asszony
Ugy ébredtél, oly nesztelenül, mint egy madár.
S most kérdeznéd életedet -
Kis szemed pislog, - künt süt a nap már,
igen, egy új nap érkezett.
S most kérdeznéd életedet -
Kis szemed pislog, - künt süt a nap már,
igen, egy új nap érkezett.
S tán röppennél is már, oly könnyü vagy, oly boldog,
frissen hunyorogsz a napon,
puha arcod kis gödreiből mosolyok
szálldosnak szabadon.
frissen hunyorogsz a napon,
puha arcod kis gödreiből mosolyok
szálldosnak szabadon.
Boldog a test s te jószivvel véle vigadsz, hogy
ujra meglelte helyét, -
forgolodj csak, duruzsolj, - mint a patak, ha
érzi a nap melegét.
ujra meglelte helyét, -
forgolodj csak, duruzsolj, - mint a patak, ha
érzi a nap melegét.
Lám, ujraszülettél... vár a világ már,
hogy zord tárgyai közt
elkanyarogtassa kicsi sorsod, rázza nevetve
bujkáló örömöd.
hogy zord tárgyai közt
elkanyarogtassa kicsi sorsod, rázza nevetve
bujkáló örömöd.
Nézd, hogy nyúlna feléd sikos ujjaival már,
az ablakon át ügyesen
hogy csiklandozna a vén hunyori, hogy csak a hangod
hallja, naiv szerelem.
az ablakon át ügyesen
hogy csiklandozna a vén hunyori, hogy csak a hangod
hallja, naiv szerelem.
Szökkenj hát, mint a patak, röppenj hát, mint a madár,
verd föl bús életemet,
e kietlen völgyet, a hajnali s alkonyi pirnak
páros rácsa megett.
verd föl bús életemet,
e kietlen völgyet, a hajnali s alkonyi pirnak
páros rácsa megett.
Mindezt a néma vidéket! amely, lásd, annyi tavaszból,
annyi tavaszból, annyi csapat
elsuhanó szép évszakból nem tartott vissza borongó
dombjai közt csak egy madarat...
annyi tavaszból, annyi csapat
elsuhanó szép évszakból nem tartott vissza borongó
dombjai közt csak egy madarat...
