Johannes Semper: Óra
Johannes Semper: Óra
A Nyugatnak
Száz év roskasztja vállait s azóta
Itt tiktakol minálunk a falon.
Megannyi ősöm őrizgette-ótta,
Lapján egy rózsa, festett, cifra lom.
Mint ember ugy néz, ám csak egy a nóta,
Bánthatja is váltig az unalom,
Itt tiktakol minálunk a falon.
Megannyi ősöm őrizgette-ótta,
Lapján egy rózsa, festett, cifra lom.
Mint ember ugy néz, ám csak egy a nóta,
Bánthatja is váltig az unalom,
Mert amit elver, az tüstént salak,
Ezt mondja: «tik», aztán utána: «tak».
Ezt mondja: «tik», aztán utána: «tak».
Ingája jár, tiktakosan, körökbe,
Cikcakosan jár, baljós egy alak.
Kaszálja egyre, ami új, örökre,
Mindent a vén Idő zsákjába rak.
Tág buzaföldek terjengnek körötte,
Régóta jár, de épp most kezdi csak.
Cikcakosan jár, baljós egy alak.
Kaszálja egyre, ami új, örökre,
Mindent a vén Idő zsákjába rak.
Tág buzaföldek terjengnek körötte,
Régóta jár, de épp most kezdi csak.
Robog-robog, csobog, mint a patak,
Vig «tik» tipeg, topog a tompa «tak».
Vig «tik» tipeg, topog a tompa «tak».
Egyszerre megrohan a Perc varázsa,
Szorong a szív, tüzelni kezd a száj,
Egy gondolat zúg - bosszantó darázsa -
Fejedben és véredben és a táj,
Föld, minden eltün, súly nyom, mint a mázsa,
Csak ő vigyáz, mert néki mi se fáj
Szorong a szív, tüzelni kezd a száj,
Egy gondolat zúg - bosszantó darázsa -
Fejedben és véredben és a táj,
Föld, minden eltün, súly nyom, mint a mázsa,
Csak ő vigyáz, mert néki mi se fáj
S hogy részegen vársz, bámulsz, mint a vak,
Megy oldaladnál - «tik», majd ujra «tak».
Megy oldaladnál - «tik», majd ujra «tak».
Ó tarka élet, forgó, színes örvény!
Állj, Pillanat, ne szólj időharang!
Csupán a sziv verjen, magasba törvén,
Némuljon el a többi, kába hang,
De ráocsúdsz, hogy itt nem ez a törvény,
Hiába vágtatsz, nem tiéd a rang.
Állj, Pillanat, ne szólj időharang!
Csupán a sziv verjen, magasba törvén,
Némuljon el a többi, kába hang,
De ráocsúdsz, hogy itt nem ez a törvény,
Hiába vágtatsz, nem tiéd a rang.
Lengő sörénnyel fut a Vágy, remeg
S lenn a patkója csattog ütemet.
S lenn a patkója csattog ütemet.
Fekszel, beteg vagy, a szobádra csend ül,
Lábújjhegyen jár körbe a család,
Halk kéz nyit ajtót, szó is félve csendül,
Bánat sir az órába, néma vád.
Bús az egész világ, futnál veszettül,
De most az inga lassu és galád,
Lábújjhegyen jár körbe a család,
Halk kéz nyit ajtót, szó is félve csendül,
Bánat sir az órába, néma vád.
Bús az egész világ, futnál veszettül,
De most az inga lassu és galád,
Resten henyél. A léptei picik,
«Tak»: mondja hosszan s nagysokára: «tik».
«Tak»: mondja hosszan s nagysokára: «tik».
Megszünt verése, a szobácska árva,
Mert az, aki éltette, már nem él,
Örökre hallgat, egy gödörbe zárva,
S éjjel kisértet-órán utrakél.
Az ingaóra is ily néma már ma.
Ha fölhuzod, mint bomlott dob zenél
Mert az, aki éltette, már nem él,
Örökre hallgat, egy gödörbe zárva,
S éjjel kisértet-órán utrakél.
Az ingaóra is ily néma már ma.
Ha fölhuzod, mint bomlott dob zenél
És fuldokol, hörög a gége már,
Kinyil a szája, vége, vége már.
Kinyil a szája, vége, vége már.
Baljós, kietlen csend borul a házra,
Mint ott, ahol egy sziv bénultan áll.
Nincs is erő, amely életre rázza,
Tárt ajtaján besurran a halál.
A lelked ájult borzalom csigázza,
Egy eldobott tűt is meghallanál.
Mint ott, ahol egy sziv bénultan áll.
Nincs is erő, amely életre rázza,
Tárt ajtaján besurran a halál.
A lelked ájult borzalom csigázza,
Egy eldobott tűt is meghallanál.
Pang az Idő. A gondolat se ép.
Sántitva vánszorog, bicegve lép.
Sántitva vánszorog, bicegve lép.
Most az erőszak gyul ki vad örömtől,
A rombolás, mi békén mit se hagy.
Az óra üvegajtaja csörömpöl,
Bezúzza, földre dönti puskaagy.
De a rózsája fénybe tündököl föl
A homlokán, mit elsápaszt a fagy
A rombolás, mi békén mit se hagy.
Az óra üvegajtaja csörömpöl,
Bezúzza, földre dönti puskaagy.
De a rózsája fénybe tündököl föl
A homlokán, mit elsápaszt a fagy
S mint meggyalázott szűz haja, alul
Rézlánca, hosszan, a padlóra hull.
Rézlánca, hosszan, a padlóra hull.
Majd ujra éled a falon a tiktak,
Uj inga leng és zeng a régi dal.
Vén dobozában az Idő kuszik csak,
Szúette fájából halál rival.
Elaggott arcán még sebek viritnak,
De szíve éber, mindig fiatal.
Uj inga leng és zeng a régi dal.
Vén dobozában az Idő kuszik csak,
Szúette fájából halál rival.
Elaggott arcán még sebek viritnak,
De szíve éber, mindig fiatal.
Lassan mulik a perc, botolva fut,
Ám mostan is biztos-kimért az ut.
Ám mostan is biztos-kimért az ut.
Őt hallgatom, mióta megszülettem,
Akkor ütötte ép el a hatot.
Ugy gyülölöm zsarnok kényét felettem,
Sokszor betörném a rút számlapot.
«Oly régi minden» dörmög önfeledten,
«Nem, minden uj» kiáltom vissza ott,
Akkor ütötte ép el a hatot.
Ugy gyülölöm zsarnok kényét felettem,
Sokszor betörném a rút számlapot.
«Oly régi minden» dörmög önfeledten,
«Nem, minden uj» kiáltom vissza ott,
De mindhiába lázadó szavak,
Rácsapja: «tik», aztán utána: «tak».
Rácsapja: «tik», aztán utána: «tak».
Johannes Semper
