Peter Egge: Fiatalemberek • Részlet egy készülő regényből
Peter Egge: Fiatalemberek •
Részlet egy készülő regényből
Részlet egy készülő regényből
A Nyugatnak
(A lány 21 éves, gazdag. A férfi 27 éves, sokat próbált, szegény papfiú. Ujságíró. A lány titokban szereti a férfit. Egy darabon együtt mennek a lány otthona, a Kringstad-villa felé. Idő a mult század fordulója.)
A hegygerincről jól látszik a síkságon csillogó város, folyó és fjord. A férfi nem gondol kifejezéseire, csak a lány őszinte, naív és bizsergető kérdéseire. A lány egyszerre nő és gyermek. Szinte árad belőle a melegség. S a férfi rá is szorul. Magányos ember. A lány bizonyára nem kivételesen okos, de annál bátrabb teremtés. Megveti a lemondást.
- Nem babonás? - kérdezte hirtelen.
- De, sajnos.
- Hallottam, Norvégiában legföljebb három nemzedékig marad meg egy-egy vagyon.
- Igen, úgy látszik.
- Csakhogy én már a negyedik nemzedékből származom. Szépapám, Christian Langsted, 1783-ban vándorolt ide Slesvig-Holstenból. S gyorsan meggazdagodott.
- S most fél, hogy elveszti vagyonát?
- Ne nevessen ki. Jósnőtől jövök. Az asszony nagyon biztatott, hogy szegényen halok meg.
- Kávéüledékből jósoltatott?
- Nem, tenyeremből.
- S bántja ez a jóslat?
- Dehogy!
- Nem hisz benne?
- Sőt, hiszek.
- Dolgozni fog?
- Még nem.
- Nyilván egy szerény polgári otthon úrnője lesz.
A lány némi hallgatás után fölnézett a férfi kemény, élesvonalú arcába. Ez az arc egy szép, de ökölbeszorult kézre emlékeztetett.
- Nem félek a jövőtől. Az egész élettől sem.
A férfi elmosolyodott.
- S hogy válnék el hátaslovától, Arabellától?
- Eh! Ne mókázzék! Búcsúnk percében lelövetném Arabellát. Senki se sajnálkozzék rajta.
- Bizony, kisasszony, nem mindenki alkalmas a szegénységre. Ehhez különös képesség kell. Ritka képesség. Aki bírja a szegénységet, nem retteghet tőle. Ez a tapasztalat erőssé és büszkévé tesz. S megtermékenyíti az agyat és szívet.
A lány elrévedt. Önkénytelenül lefékezte járását. S csak sokára mondta ki:
- Úgy-e, bennem nincs meg ez a képesség?
- Nem bízik magában?
A lány lesütötte szemeit. S újra lassított.
- Nem, nem. De feleljen.
Majdnem elérték Kringstadot. Innen új ösvény ágazott le a főútra. Megálltak. S a férfi mondta:
- Állítólag a pénz csak művelt öregekhez illik. Viszont a szegénység mindig a nyugodt, céltudatos ifjak kincse. Akik hittel vállalják lelkük parancsait.
A lány túlnézett a férfin. Szemeiből álmok és emlékek csillogtak ki. S képén könnyű pirosság fénylett el.
Ekkor a férfi megemelte kalapját:
- Isten vele, kisasszony.
A lány odanyújtotta kezét:
- Isten vele, Rist úr. Köszönöm, hogy idáig kísért.
Elváltak. A lány váratlanul megfordult:
- Bocsánat! Még egy kérdést. Tegnap olvastam, hogy a boldogság ócska, emlékkönyvi fogalom. - Igaz ez?
A férfi néhány pillanat mulva felelt:
- Hogyne, az író számára. - Aki sose találkozott vele, hogy formálja meg? - Szegényhez aligha ereszkedett le.
A lány tünődve hallgatott. Úgy nézett a fjordra, mintha lentről várna választ. A férfi folytatta:
- Maga másnak képzeli a boldogságot, mint én. Remélem, egyszer rájön tévedésére.
- Mégis megtalálom! - csattant föl a lány. S a férfi sajnálkozva tért ki:
- Föltétlenül.
A lány hálásan mosolygott. S a férfi egyszerre fölnyikkant.
- Mit nevet?
- Nos, a boldogság főkérdése, hogy megtaláljuk-e vagy sem. A többi mind mellékes. - Isten vele, kisasszony.
Levágott az útra. A meredek lejtőn néhol szaladásra kényszerült. Mintha pajkoskodott volna.
A lány lenézett néhány pillanatra; közben kacagása majd kibuggyant.
Aztán tétován ment tovább.
Peter Egge
