ERDÉLYI JÓZSEF: ESTE AZ ERDŐBEN
ERDÉLYI JÓZSEF: ESTE AZ ERDŐBEN
Hová vezetsz? Micsoda út ez?
Micsoda erdő ez a hegy
felrohanó avaros oldalán?
Az ember hova, merre megy,
mi végre jut ezen a hídon,
e szurdok szakadék felett,
amelyben úgy csillog a víz,
mint ezüst kigyópikkelyek...
Micsoda erdő ez a hegy
felrohanó avaros oldalán?
Az ember hova, merre megy,
mi végre jut ezen a hídon,
e szurdok szakadék felett,
amelyben úgy csillog a víz,
mint ezüst kigyópikkelyek...
Hová vezetsz, te halványarcú,
aranyhajú merész leány?
Illessz nagyon e környezetbe,
mely úgy nehezedik reám,
akár egy mindenesti álom,
gyermekkoromban: egy sötét
alagútban futott a gyermek,
szorongva, mentve életét...
aranyhajú merész leány?
Illessz nagyon e környezetbe,
mely úgy nehezedik reám,
akár egy mindenesti álom,
gyermekkoromban: egy sötét
alagútban futott a gyermek,
szorongva, mentve életét...
Hová megyünk e hűs homályban?
Álljunk a hídon egy kicsit,
hátha egy óriás előáll,
dörögve: mit kerestek itt,
emberízinkek? ... Hátha sárkány
görbeszti hét, kilenc nyakát
hogy engemet széttépjen s tégedet
elraboljon – tán két világ:
Álljunk a hídon egy kicsit,
hátha egy óriás előáll,
dörögve: mit kerestek itt,
emberízinkek? ... Hátha sárkány
görbeszti hét, kilenc nyakát
hogy engemet széttépjen s tégedet
elraboljon – tán két világ:
álom s való szakad merően
két partra s ez a híd ez a
rozzant fahíd köti csak össze...
Jobb lenne tán: mennénk haza, –
hátha kik átmennek e hídon,
elvesztik köteleiket,
elvesztik szüleiket és
elvesztik gyermekeiket...
két partra s ez a híd ez a
rozzant fahíd köti csak össze...
Jobb lenne tán: mennénk haza, –
hátha kik átmennek e hídon,
elvesztik köteleiket,
elvesztik szüleiket és
elvesztik gyermekeiket...
De megtalálják egymást, össze
bujtatja őket a vadon...
Ha már a hídra mertünk lépni,
menjünk túl bátran, szabadon, –
nincs óriás, hétfejű sárkány,
rab királylány sincs, - mi vagyunk,
egyedül ketten, te meg én
az őserdőben mi magunk.
bujtatja őket a vadon...
Ha már a hídra mertünk lépni,
menjünk túl bátran, szabadon, –
nincs óriás, hétfejű sárkány,
rab királylány sincs, - mi vagyunk,
egyedül ketten, te meg én
az őserdőben mi magunk.
Egy óriás, egy sárkánykígyó
van szívünkben: a félelem,
s egy elrabolt királykisasszony,
rab királylány: a szerelem.
Én azt az óriást legyőzöm,
le a sárkányt, a sokfejüt
s a tündérálmok birodalmát
elfoglalom a gyönyörűt.
van szívünkben: a félelem,
s egy elrabolt királykisasszony,
rab királylány: a szerelem.
Én azt az óriást legyőzöm,
le a sárkányt, a sokfejüt
s a tündérálmok birodalmát
elfoglalom a gyönyörűt.
Ugy térünk vissza hétszeres
erőben, tisztán, boldogan,
mielőtt erdőnkbe az éj vak
bölénycsordája berohan
s úgy állunk az ebszöllődíszes
tető alatt, anyád előtt,
hogy minden félelmét felejti
s őrül hogy lánya hazajött.
erőben, tisztán, boldogan,
mielőtt erdőnkbe az éj vak
bölénycsordája berohan
s úgy állunk az ebszöllődíszes
tető alatt, anyád előtt,
hogy minden félelmét felejti
s őrül hogy lánya hazajött.
S úgy állunk a világ elé is,
hogy nem vétettünk senkinek,
hogy megbocsáthatunk magunknak,
jogos, felséges emberek,
kit százrőf hosszu, százrőf széles
lepedőt épen húztak át
egy gyűrűn s elhozták az álmok
aranyszóló szép madarát...
hogy nem vétettünk senkinek,
hogy megbocsáthatunk magunknak,
jogos, felséges emberek,
kit százrőf hosszu, százrőf széles
lepedőt épen húztak át
egy gyűrűn s elhozták az álmok
aranyszóló szép madarát...
