PAUL VALÉRY: TENGERPARTI TEMETŐ
PAUL VALÉRY: TENGERPARTI TEMETŐ
Μη, ϕιλα ψυχα, βιου αθανατον σπευδε,
ταν δ′εμπραχτον αντλει μαχαναν.
Pindaros, Pythiai ódák III.
ταν δ′εμπραχτον αντλει μαχαναν.
Pindaros, Pythiai ódák III.
1. Nyugodt Tető, hol járnak a galambok,
Fenyők, sírok közt s ő remeg alattok;
Ráhág a Dél, tűzzel belengeni.
A tenger itt, a tenger, messze-messze!
Ó pályabér, mikor gyötör egy eszme
Az istenek csöndjén merengeni!
Fenyők, sírok közt s ő remeg alattok;
Ráhág a Dél, tűzzel belengeni.
A tenger itt, a tenger, messze-messze!
Ó pályabér, mikor gyötör egy eszme
Az istenek csöndjén merengeni!
2. Mily tiszta munka e villódzva széthányt
Csöpp vízfodor enyésző gyöngye, gyémánt
S mily béke rémlik erre, mily csudás!
Ha Nap delel mélységén a haboknak –
Ős, tiszta műve egy örök-nagy Oknak –
Szikráz a Perc és álom a Tudás.
Csöpp vízfodor enyésző gyöngye, gyémánt
S mily béke rémlik erre, mily csudás!
Ha Nap delel mélységén a haboknak –
Ős, tiszta műve egy örök-nagy Oknak –
Szikráz a Perc és álom a Tudás.
3. Nem-változó érték, Minerva-templom,
Tág béke-hombár és valódi, szent hon,
Morcos víz, önmagába meredő
Szem, melynek álmot rejt a súgaras mély,
Ó csöndem! ... Ott benn a lelkembe kastély,
De csúcs, ezer arany-cserép, Tető!
Tág béke-hombár és valódi, szent hon,
Morcos víz, önmagába meredő
Szem, melynek álmot rejt a súgaras mély,
Ó csöndem! ... Ott benn a lelkembe kastély,
De csúcs, ezer arany-cserép, Tető!
4. Idő Templomja, mit egy sóhaj átfog,
Hozzászokom, e tiszta fokra hágok,
Cikázva nézek rajta szerte és
Miként magas imám hiába leng el
A gőgös istenek elé, a tenger
Szikrás derűje is mély megvetés.
Hozzászokom, e tiszta fokra hágok,
Cikázva nézek rajta szerte és
Miként magas imám hiába leng el
A gőgös istenek elé, a tenger
Szikrás derűje is mély megvetés.
5. Mint a gyümölcs gyönyörbe semmivé lesz
S a száj – amelyben olvad-meghal – élvez,
Alakja széthull s egyre érzi még,
Ugy szürcsölöm jövendőm tünde füstjét
S a változó partok zajgó ezüstjét
Dalolja tört lelkemnek most az Ég.
S a száj – amelyben olvad-meghal – élvez,
Alakja széthull s egyre érzi még,
Ugy szürcsölöm jövendőm tünde füstjét
S a változó partok zajgó ezüstjét
Dalolja tört lelkemnek most az Ég.
6. Szép Ég, igaz Ég, nézz te rám, ki másul!
Sok nagyralátás biztatott – csapásul –
És furcsa restség, ám kedvvel tele,
Hogy e fényes Térnek magam kitárjam
Halottak házán imbolyog az árnyam
S én is szelíden imbolygok vele.
Sok nagyralátás biztatott – csapásul –
És furcsa restség, ám kedvvel tele,
Hogy e fényes Térnek magam kitárjam
Halottak házán imbolyog az árnyam
S én is szelíden imbolygok vele.
7. Fáklyás hevednek tárva lelkem arcát,
Könyörtelen Fény és csudás Igazság,
Napfordulat, én mos föltartalak!
Első helyedre raklak, ősi-tiszta,
Nézz rám! ... De az, ki fényed adja vissza,
Másik, komor felében árnyalak.
Könyörtelen Fény és csudás Igazság,
Napfordulat, én mos föltartalak!
Első helyedre raklak, ősi-tiszta,
Nézz rám! ... De az, ki fényed adja vissza,
Másik, komor felében árnyalak.
8. Ó csak magam, magamnak és keményen,
Egy szív mellett, hol buzdúl költeményem,
Az Ür s a tiszta Esemény között,
Várom sötét, keserű, büszke szóját,
Nagyságos Énem felzengő ehóját,
Amelyben az öblös jövő dörög!
Egy szív mellett, hol buzdúl költeményem,
Az Ür s a tiszta Esemény között,
Várom sötét, keserű, büszke szóját,
Nagyságos Énem felzengő ehóját,
Amelyben az öblös jövő dörög!
9. Tudod-e te, lombok csalóka rabja,
Te az öböl vasrács-evő darabja,
Míg zárt szememmel fényed incseleg,
Mily test von a véghez, mely renyhe jajt hoz
Mily homlok engem e csontos talajhoz?
Fény gondol őrájuk, kik nincsenek.
Te az öböl vasrács-evő darabja,
Míg zárt szememmel fényed incseleg,
Mily test von a véghez, mely renyhe jajt hoz
Mily homlok engem e csontos talajhoz?
Fény gondol őrájuk, kik nincsenek.
10. Tetszik nekem e zárt zugoly, ha földi,
Szent és anyagtalan tüzfény betölti,
Fölötte fáklyák s mindez oly rokon,
Kő és arany, sötét fák, mennyi márvány,
Mely csak remeg az árva lelkek árnyán;
Hű tenger alszik itt a sírokon!
Szent és anyagtalan tüzfény betölti,
Fölötte fáklyák s mindez oly rokon,
Kő és arany, sötét fák, mennyi márvány,
Mely csak remeg az árva lelkek árnyán;
Hű tenger alszik itt a sírokon!
11. Izzó Eb, óvj te a bálványozástól!
Legeltessem soká, akár a pásztor,
Ki mosolyog s magában andalog,
Fehér juhnyáját békés sirjaimnak,
Nem kell nekem okos galamb, ki hirt ad,
Hívságos álmok, kandi angyalok!
Legeltessem soká, akár a pásztor,
Ki mosolyog s magában andalog,
Fehér juhnyáját békés sirjaimnak,
Nem kell nekem okos galamb, ki hirt ad,
Hívságos álmok, kandi angyalok!
12. Itt a jövendő lassú-lusta álom.
Érdes rovar kapirgál az aszályon;
Minden lesült, elmállott, légbe vész,
Hogy zord-talányos kutfejére intsen.
Irdatlan az élet s részeg, ha nincsen
És édes a fanyar és fény az ész.
Érdes rovar kapirgál az aszályon;
Minden lesült, elmállott, légbe vész,
Hogy zord-talányos kutfejére intsen.
Irdatlan az élet s részeg, ha nincsen
És édes a fanyar és fény az ész.
13. Jól vannak a halottak, rejtve, fáradt
Földben melengenek, titkuk kiszáradt.
Fönn Dél, a mozdulatlan Dél ragyog,
Elmélkedik, magának is elég Ő ...
Tökéletes fej és hibátlan ékkő:
Tebenned én a változás vagyok.
Földben melengenek, titkuk kiszáradt.
Fönn Dél, a mozdulatlan Dél ragyog,
Elmélkedik, magának is elég Ő ...
Tökéletes fej és hibátlan ékkő:
Tebenned én a változás vagyok.
14. Félelmeid én tartom s mind belém foly!
Bűnbánatom, kétségeim, a téboly
A te roppant gyémántodon a karc! ...
De a márványtömböktől súlyos éjben,
E vaksi nép, gyökerek közt, a mélyben,
Lassan helyesli már, amit akarsz.
Bűnbánatom, kétségeim, a téboly
A te roppant gyémántodon a karc! ...
De a márványtömböktől súlyos éjben,
E vaksi nép, gyökerek közt, a mélyben,
Lassan helyesli már, amit akarsz.
15. A vastag semmibe olvadtak, itt a
Vörös-agyag fehér lényük fölitta,
Virágba szökkent az élő-erő!
Hol a halottak furcsa lelke s drága
Kedves szavuk meleg családisága?
Ahol a könnyek forrtak, lárva sző.
Vörös-agyag fehér lényük fölitta,
Virágba szökkent az élő-erő!
Hol a halottak furcsa lelke s drága
Kedves szavuk meleg családisága?
Ahol a könnyek forrtak, lárva sző.
16. Éles leány-sikoly, gyors, mint a villám,
Csiklandozó kacaj és könny a pillán,
Szemek, fogak, tüzellő, lanyha mell,
A csókos ajkon vér, mely mint a láng ég
S mit ujjak óvnak, a végső ajándék,
Mind föld alá jut és játékra kel!
Csiklandozó kacaj és könny a pillán,
Szemek, fogak, tüzellő, lanyha mell,
A csókos ajkon vér, mely mint a láng ég
S mit ujjak óvnak, a végső ajándék,
Mind föld alá jut és játékra kel!
17. S te, nagy lélek, remélsz-e majd egy álmot,
Mely nem lesz ily szineskedően-álnok,
Mint testi szemnek hab s arany, hamis?
Dalolsz-e majd, ha átválsz pára-köddé?
Dehogy! Rohan minden! Kopik örökké,
Szent nyugtalanság, meghal még az is!
Mely nem lesz ily szineskedően-álnok,
Mint testi szemnek hab s arany, hamis?
Dalolsz-e majd, ha átválsz pára-köddé?
Dehogy! Rohan minden! Kopik örökké,
Szent nyugtalanság, meghal még az is!
18. Sovány öröklét, fekete s arany te,
Akinek a halál egy anya keble,
Rútul-babéros vígasz asszonya,
Kegyes hazugság, jámbor a csalástól!
Hisz ösmered s tudod amit palástol:
Örök vigyorgás, kongó koponya!
Akinek a halál egy anya keble,
Rútul-babéros vígasz asszonya,
Kegyes hazugság, jámbor a csalástól!
Hisz ösmered s tudod amit palástol:
Örök vigyorgás, kongó koponya!
19. Mély őseim, rég-nem-lakott fejek ti,
Kiket csak oly sok föld bírt eltemetni
S léptem sem érzitek, mely most emel,
A féreg, a valódi, nem tinektek
Perceg, kik e táblák alatt pihentek,
Életből él ez s nem hagy engem el!
Kiket csak oly sok föld bírt eltemetni
S léptem sem érzitek, mely most emel,
A féreg, a valódi, nem tinektek
Perceg, kik e táblák alatt pihentek,
Életből él ez s nem hagy engem el!
20. Szeret talán, vagy gyűlöl s áhitoz rám?
Olyan közel van titkos foga hozzám,
Hogy bármi név egyformán illeti!
Mindegy! Tapint, lát, érint, húz a karja!
A testemet ágyamban is akarja,
Él s életemmel tartozom neki!
Olyan közel van titkos foga hozzám,
Hogy bármi név egyformán illeti!
Mindegy! Tapint, lát, érint, húz a karja!
A testemet ágyamban is akarja,
Él s életemmel tartozom neki!
21. Zénó! Kegyetlen! Éleai Zénó!
Szárnyas nyiladtól pusztulok el én ó,
Remeg e nyíl és áll és száll vadul!
A hangja szült meg s végem ez a nyíl lesz!
Ó Nap ...! A lélek gyors, dermedt Achillesz
És rá e teknősbéka árnya hull!
Szárnyas nyiladtól pusztulok el én ó,
Remeg e nyíl és áll és száll vadul!
A hangja szült meg s végem ez a nyíl lesz!
Ó Nap ...! A lélek gyors, dermedt Achillesz
És rá e teknősbéka árnya hull!
22. Nem! ... Föl! Megújul folyton a serény lét!
Test, törd el a gondolkodás edényét!
Mell, idd az ifjú, születő szelet!
Az óceánról e roppant lehellet
Uj lelket ád ... Ó só, üdítsd e mellet,
A vízbe és életre serkenek.
Test, törd el a gondolkodás edényét!
Mell, idd az ifjú, születő szelet!
Az óceánról e roppant lehellet
Uj lelket ád ... Ó só, üdítsd e mellet,
A vízbe és életre serkenek.
23. Igen! Te tenger, őrülések anyja,
Párducbőr, chlamys, mit a Nap aranyja
Jelképekkel döf át ragyogva fönt,
Kéktestű, részeg hydra, ős-garázda,
Ki villogó farkadba marsz csatázva,
Oly zűrzavarban, mely akár a csönd.
Párducbőr, chlamys, mit a Nap aranyja
Jelképekkel döf át ragyogva fönt,
Kéktestű, részeg hydra, ős-garázda,
Ki villogó farkadba marsz csatázva,
Oly zűrzavarban, mely akár a csönd.
24. Szél támad!... Élni, próbáljunk meg újra!
Az óriás lég könyvem nyitja-fújja.
Hab porzik a szirtről s már futkos ott!
Röpüljetek, fényes lapok, előre!
Víz! Törj ujjongva a nyugodt Tetőre
Hol orr-vitorlák szárnya bukdosott!
Az óriás lég könyvem nyitja-fújja.
Hab porzik a szirtről s már futkos ott!
Röpüljetek, fényes lapok, előre!
Víz! Törj ujjongva a nyugodt Tetőre
Hol orr-vitorlák szárnya bukdosott!
Fordította: Kosztolányi Dezső
