ILLYÉS GYULA: TESTVÉREK

Teljes szövegű keresés

ILLYÉS GYULA: TESTVÉREK
Három nap néztem volna csak szemed
árnyékos völgyét, szemöldöködet,
a pillák sűrű sását, mely között
az eleven kis vadvíz incseleg,
villantja fényét, fürge terveit,
sikos halacskák szökdeléseit -
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.
S töltöttem volna három új napot
csak nézni némán a hű hajlatot:
ruhád alól kisejlő kebledet,
a csillagot, mely rajta szendereg,
s készül, fényküllőt ütve lágy mezén,
már tündökölni sorsom éjjelén -
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.
S elég lett volna újonnan nekem
csak legeltetni, itatni szemem
szép szárba szökkent páros térdeden,
melyek hivalgón, mégis derűsen,
mint fényes kapu kettős szárnyai
tán bíztatták már egymást nyílani -
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.
Az enyhe hőben, amely szelíden
testedből áradt, tested fényiben
elültem volna, napon a beteg,
lesve, mellemben hogyan bizsereg,
hogy' oldódik a fájdalom, hogyan
oszlana már a test is boldogan
el, föl egy könnyebb táj felhőibe,
mely maga már az altató mese -
És lettem volna gyermek, gyermeked,
hogy, ha ölellek: úgy öleljelek,
hogy mit szerelem csak sokára ad,
halljam már most vígasztaló szavad.
Fi a lánytestvért, - úgy öleltelek,
ős vágy ízével enyhítve a bűnt,
így aludtam el, - leghűbb kedvesed
mire az első éjjel tovatünt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem