KOMJÁTHY ALADÁR: A FÖLD VARÁZSA
KOMJÁTHY ALADÁR: A FÖLD VARÁZSA
Minden a föld felé hajol,
madár zuhan szíven találva
a téli erdő csonka ága
zizegve hull
a nesztelen havas halálba.
madár zuhan szíven találva
a téli erdő csonka ága
zizegve hull
a nesztelen havas halálba.
Lehúz a föld; az égi vándor
felvillan csalkörébe jutva,
de pusztulásba visz az utja,
kihül a fény,
míg végzetét balgán befutja.
felvillan csalkörébe jutva,
de pusztulásba visz az utja,
kihül a fény,
míg végzetét balgán befutja.
A megbántott szívek patakja
a könny is föld felé pereg
s kinek senkije sincs kerek
világon, elhagy
titeket érte emberek.
a könny is föld felé pereg
s kinek senkije sincs kerek
világon, elhagy
titeket érte emberek.
Altat a föld; mióta ember
haldoklik itt és zord koroknak
futásán népek fölmorognak,
nagy ágya vár
s lenéz merőn az ős, konok Nap.
haldoklik itt és zord koroknak
futásán népek fölmorognak,
nagy ágya vár
s lenéz merőn az ős, konok Nap.
Ó! Föld: együtt bölcső, koporsó,
míg ringva futsz a csillagképek
vizén, te roppant, csalfa fészek,
az Idő szól
s lehullnak népek, nemzedékek.
míg ringva futsz a csillagképek
vizén, te roppant, csalfa fészek,
az Idő szól
s lehullnak népek, nemzedékek.
