Ne a voltra, ne szavakra mutass egyszer tenmagadra. Mit sirassak, mit sajnáljak, hogyha egyszer itt hagynálak? Mutass csupán anny…
mutass egyszer tenmagadra.
Mit sirassak, mit sajnáljak,
hogyha egyszer itt hagynálak?
Mutass csupán annyi földre,
hol egy ibolyám kikölne...
himbál az istálló ajtó,
fölriad rá bent a bojtár,
kérdezd azt is: mit álmodtál.
Ha álmodott, olyat látott,
fölgyujtotta a világot.
megfakult, füstös tükörkép,
nézek beléd, félve nézem
milyen arcot mutatsz nékem?
Mosolygót-e? Kesergőt-e?
Gyilkolásra őrjöngőt-e?
arccal a fekete sárba,
árvábban a fuldoklónál
mintha szivemben forognál,
hogy felnyögjek én is, állván
apám pusztuló portáján.
hangot próbál, hogy rikoltson,
hogy kiáltson, hogy röppenjen,
messze fusson ő is innen
ríva e mostoha tájról,
ebből a bús kalitkából.
nyilik, zárul, mint hunyó szem.
Mint borus hir, gyász üzenet
lengenek el a fellegek.
Usznak, usznak kelet felé,
a szivük meg hasad belé.
integet, mint égretárt kar.
Ha kedves a sorsod, költő,
fuss tova te is e földről.
Amit láttál, amit szántál,
hallgasd el mit megsiratnál.