HAJNAL ANNA: SOHSE HAGYJ EL...
HAJNAL ANNA: SOHSE HAGYJ EL...
Itt hol a ködben, az időnek villanva suhogó szárnya megbénul,
súlyos falak közt, én felébredt tavaszom csengettyű hangod megnémul,
menjünk a régi rétekre megint,
hol tavaszi árvízről a nap az égre s onnan nevetve magára tekint.
súlyos falak közt, én felébredt tavaszom csengettyű hangod megnémul,
menjünk a régi rétekre megint,
hol tavaszi árvízről a nap az égre s onnan nevetve magára tekint.
Itt vagyunk, várj amíg feltűröm, bokáig leérő, hosszú ruhámat,
indulj te előre, térdig sem ér a víz, könnyen lábalok utánad,
ott túl a zsendülő bokrok alatt,
félig a vízből kiállva a gólyahír sárga virága fakad.
indulj te előre, térdig sem ér a víz, könnyen lábalok utánad,
ott túl a zsendülő bokrok alatt,
félig a vízből kiállva a gólyahír sárga virága fakad.
Hallod az erdőben szerelmes kakukok egymásra találva szólnak,
menjünk és kérdezzük tőlük, hogy boldogok leszünk-e soká vagy holnap?
fussunk az erdei puha mohon,
nedvesen csillogó meztelen lábbal az úton játszó napfoltokon.
menjünk és kérdezzük tőlük, hogy boldogok leszünk-e soká vagy holnap?
fussunk az erdei puha mohon,
nedvesen csillogó meztelen lábbal az úton játszó napfoltokon.
Tavaszom, csengessed erdei csendbe most csengettyű hangod zenéjét,
gyermekkor, hadd igyam csapongó gondtalan örömed mézét,
vágyak és szerelem muljatok el!
gyermekkor szép ege, ártatlan derüje, sohse hagyj el!
gyermekkor, hadd igyam csapongó gondtalan örömed mézét,
vágyak és szerelem muljatok el!
gyermekkor szép ege, ártatlan derüje, sohse hagyj el!
