WEÖRES SÁNDOR: A KRISZTUS-SZEMŰ ASSZONYOK
WEÖRES SÁNDOR: A KRISZTUS-SZEMŰ ASSZONYOK
A Krisztus-szemü asszonyok
mentek el itt, a járt uton.
Kezükben kettős ételhordó,
föld-törő szerszám vállukon.
Szemük mély, naptalan
kút messzi tereken,
semmit se mond neked,
semmit se mond nekem,
százszor semmit se mond,
semmit, nekem, neked,
százegyedszer – másnak -
azt mondja: szeretet.
Az arcuk Nap kövén
köszörült fájdalom,
örökre tört földre
leomlott drága rom.
Az arcuk drága rom.
Az arcuk sziklavár,
szív sánca öleli
és rajta szív a zár.
A Krisztus-szemü asszonyok
csak mennek mennek az uton,
kezükben kettős ételhordó,
vakító kapa vállukon,
a kapa csörrenik…
hiába kérdeném,
kicsinyükhöz szól csak,
azt mondja, hogy: kenyér.
Kezüket, kezüket
recésre törte nyél,
harapta nagymosás…
szentelte férfivér,
mikor az emberük
elvágta meztelen
lábát kaszával és
dolgoztak a seben. -
Utuk és életük,
mint a sík, végtelen
s mély, mint a naptalan
kút messzi tereken,
semmit se mond neked,
semmit se mond nekem,
csak azt, hogy szűk napok
kúsztatják szüntelen,
de nézd, arcukra már
jegyet sütött a Nap,
hogy jobb az ő utuk,
céltól acélosabb:
a Krisztus-szemü asszonyok
mentek el itt, a járt uton,
Kezükben kettős ételhordó,
föld-törő szerszám vállukon.
mentek el itt, a járt uton.
Kezükben kettős ételhordó,
föld-törő szerszám vállukon.
Szemük mély, naptalan
kút messzi tereken,
semmit se mond neked,
semmit se mond nekem,
százszor semmit se mond,
semmit, nekem, neked,
százegyedszer – másnak -
azt mondja: szeretet.
Az arcuk Nap kövén
köszörült fájdalom,
örökre tört földre
leomlott drága rom.
Az arcuk drága rom.
Az arcuk sziklavár,
szív sánca öleli
és rajta szív a zár.
A Krisztus-szemü asszonyok
csak mennek mennek az uton,
kezükben kettős ételhordó,
vakító kapa vállukon,
a kapa csörrenik…
hiába kérdeném,
kicsinyükhöz szól csak,
azt mondja, hogy: kenyér.
Kezüket, kezüket
recésre törte nyél,
harapta nagymosás…
szentelte férfivér,
mikor az emberük
elvágta meztelen
lábát kaszával és
dolgoztak a seben. -
Utuk és életük,
mint a sík, végtelen
s mély, mint a naptalan
kút messzi tereken,
semmit se mond neked,
semmit se mond nekem,
csak azt, hogy szűk napok
kúsztatják szüntelen,
de nézd, arcukra már
jegyet sütött a Nap,
hogy jobb az ő utuk,
céltól acélosabb:
a Krisztus-szemü asszonyok
mentek el itt, a járt uton,
Kezükben kettős ételhordó,
föld-törő szerszám vállukon.
