Nagypál István: SZOCIÁLIS IRÁNYÚ REGÉNYEK • Georg Fink: Éhes vagyok – Nagy Lajos: Két fiú ült egy padon… Sándor Pál: Raszkolnyiko…
Nagypál István: SZOCIÁLIS IRÁNYÚ REGÉNYEK •
Georg Fink: Éhes vagyok – Nagy Lajos: Két fiú ült egy padon… Sándor Pál: Raszkolnyikov Szibériában
Georg Fink: Éhes vagyok – Nagy Lajos: Két fiú ült egy padon… Sándor Pál: Raszkolnyikov Szibériában
Pusztán időrendi véletlen, hogy e három regényről együtt írok; mert ha össze is köti őket a szociális irány jelzője, egy csomó tulajdonság éppen ellene szólhat annak, hogy együtt említsük őket. Nem is annyira a párhuzam kedvéért, mint inkább a véletlen adta alkalom szempontjából lehetne megvizsgálni: mit produkál a napjainkban annyira elterjedt szociális tendenciájú szépirodalom. Mert a proletárregény ma már nemcsak osztályharcos termék: divat is.
A «szociális tendenciájú» jelző nagyon tág értelmű: még a szépirodalomban is igen sokfélét érthetünk rajta. Szépirodalmi terméknek is lehet propagandacélja s ebben az esetben főszempont az, hogy kiket és mi célból agitál. Az igazi proletárírás tagadja az irodalom osztályfölöttiségét, sőt, megköveteli az író pártfoglalását. Az ilyen művek kiesnek a polgári irodalom évszázadokon át kialakult értéktradicióinak kategóriáiból; a régi értékelésből csak egy szempont marad meg: eléggé tetszetős formában fejti-e ki agitációját a mű?
Ha Georg Fink regényét ebből a szempontból akarnók vizsgálni, módszerünk csődöt mondana. Mert ha címe és több helyütt föllelhető nyomatékos ismétlései nem akarnák ezt bizonyítani, távolról sem lehetne a proletárregények közé sorolni.
A regény hősének anyja gazdag zsidólány, beleszeret egy zsákhordómunkásba, elszökik vele, mire a szülők kitagadják. Evvel lassan lecsúsznak – a hős testvéreivel együtt Berlin nyomornegyedében nő föl. Fejlődésüknek története a regény. Ha valóban proletárregényről volna szó, fölösleges volna a család származását előrebocsátani. Ám a hős, Teddy König, kinek első tudatos emléke az: éhes vagyok! folyton – és sokszor indokolatlanul – a polgári világgal dörgölődzik s valahogy a mult századvég szentimentális polgári regényeire emlékeztet, ahol a hőst jó magaviselet ellenében polgári életnívóval ajándékozza meg a sors. Teddy Könignek csak a szegénysége öntudatos, hovátartozása nagyon kevéssé s csak frázisokban. Miljőjéről azt mondja: «Nem a proletáriátusra (gondolok), amely keresztülharcolja magát, amely méltósággal áll helyt a politikai ideál napfényében, hanem a szegényekre gondolok: Az ötödik rendre.» Ez az «ötödik rend» – lumpenburzsoák és lumpenproletárok törmelék-rétege – az író számára legföljebb csak téma marad: belenyúl az alvilág életébe és kifacsarja belőle mindazt, ami az olvasók számára könnyfakasztó, vagy bizsergető lehet, – aztán eldobja anyagát. Így a regény céltalan lesz: a mesét ott vágja el, ahol éppen el kellene dőlnie annak, mire vezet Teddy kapaszkodása és útkeresése: sikerül-e följutnia a magasabb társadalmi rétegekbe, vagy öntudatos proletár lesz-e belőle. A regényen belül nem jut sehová – önmagába visszatérő vonal csak.
Amit azonban ír Georg Fink, azt szépen írja meg: megfogja az embert valami különös fajta, szinte meghatározhatatlan érzelmesség. A körülmények érdessége ebben oldódik föl, végső fokon az anya és fia közti benső viszonyban. Érdekesen domborodik ki a testvérek közti különbség: Teddy az anyja fia, okos, szorgalmas, de jelentéktelen; a többiek szépek, de züllöttek: az öccse betörőkirály lesz, a huga nagystílű kurtizán – az apjuk gyerekei. Ők eljutnak legalább vélt céljukhoz; Teddy filozófiát gondolkodik és komplexumokban él – s mindvégig egyedül marad, önmagában.
Nagy Lajos kis regényéről nehéz megállapítani, kik számára iródott. Tagadhatatlan, hogy a szociális tendencia mellett is szebb és élvezetesebb, ha az író tézise a dolgokból következik és az olvasó szűri le eredményként; van azonban olyan társadalmi réteg, amely számára kész és világos eredményeket kell írni. Ez a két szempont keveredik össze Nagy Lajosnál.
A téma nem ismeretlen: a szegény és a jómódú gyerek barátságának története. A véletlen hozza őket össze; együtt töltenek három napot, megszeretik egymást s a proligyerek azt hiszi, semmi sem fogja elszakítani új barátjától. A gazdag papa megjelenése azonban lehűti a viszonyt; a jólnevelt fiúcska szépen hazamegy és apja jelenlétében mégcsak tegezni sem meri szegény barátját. Közben elénk tárul mindaz, amit a proligyerek él Pesten. Kávéházi figurák, reménytelen kispolgárok, prostituált rokon, az angyalföldi ház és lakói; ez tényleg Pest, a kültelek, a maga őszinteségében. Az alakokon, körülményeken érezni a proletárélet valóság-ízét, az alakok embermódra beszélnek, argójuk nem válik modorossá. Nagy Lajos írástechnikája egészen tiszta, nemesen tárgyilagos stílus – ez adja meg a fordulatoknak azt az élességét, ami azonban nem bántó, inkább megkapó és gondolkodásra késztető. Egészen egyszerű eszközökkel dolgozik, de keményen megmunkálja anyagát.
Sándor Pál regénye dilettáns írás a szónak jó értelmében. Ott kezdi el, ahol Dosztojevszkij elhagyta, a szibériai fegyházban. Raszkolnyikov különféle romantikus szinezetü kalandoknak lesz hőse; a külső események azonban csak keretet szolgáltatnak a belső történéshez: mint lesz az útjavesztett intellectuelből öntudatos forradalmár. Sándor Pál könyve intellectuel-könyv s éppen ezért találja el a kellő hangot. Néhol az események elnyomják a belső menetet; a fejlődés vonala nincs egészen biztos kézzel megadva. A nihilista polgári forradalmárok és a még osztálytudatnélküli parasztok két csoportja között vezet Raszkolnyikov útja a proletárforradalmárság felé. Írástechnikai fogyatékosságok vannak a regényben, de egészben véve friss és céltudatos írás.
