WEÖRES SÁNDOR: ÖLDÖKLŐ MAGÁNY
WEÖRES SÁNDOR: ÖLDÖKLŐ MAGÁNY
A kedvem gömbje domború,
bizony belülről homorú.
bizony belülről homorú.
A magányom már fojtogat,
magam füstjével oltogat,
magam füstjével oltogat,
megfekszi az asztalomat,
teleül minden székemet,
teleül minden székemet,
az ördög kenyerére ken,
az ördögné hajába fon,
az ördögné hajába fon,
a költőtársam estelig
és hálótársam reggelig.
és hálótársam reggelig.
De fekete a nappalom
és de szürke az éjjelem!
és de szürke az éjjelem!
A méz, a lúg, a tej, a vér
hozzám, pokloshoz, el nem ér.
hozzám, pokloshoz, el nem ér.
Unom már minden részemet,
a gyomromat, a fejemet.
a gyomromat, a fejemet.
Egy nap a tükörből talán
idegen arc fog nézni rám.
idegen arc fog nézni rám.
