MISSIK ENDRE: TÉVELYGŐ HANGOK
MISSIK ENDRE: TÉVELYGŐ HANGOK
Homályban élek és homállyal,
Ritkán csak, ha egy pillanatra
lelkem hivalkodni nem átall
s egy-egy szó hiu füszálával
néha fölrészegszik a napra.
Ritkán csak, ha egy pillanatra
lelkem hivalkodni nem átall
s egy-egy szó hiu füszálával
néha fölrészegszik a napra.
Oly nehezen nyilok! tulajdon
rothadásom táplál csak, ápol
s hányszor fúlok meg ott alant
míg fölbukik egy bús katang
halott hangjaim húmuszából!
rothadásom táplál csak, ápol
s hányszor fúlok meg ott alant
míg fölbukik egy bús katang
halott hangjaim húmuszából!
Mert (mintha fölével a gőznek
biztosító síp szólna) csak
a veszélyes erőfölösleg
löki a szót, robbanva törnek
föl a gyors és ritka szavak.
biztosító síp szólna) csak
a veszélyes erőfölösleg
löki a szót, robbanva törnek
föl a gyors és ritka szavak.
Így van, hogyha e kertbe lépek,
hangjaim kertjébe – elillant
illatait érzem enyémnek!
És hogy e gyarló tükör téved,
és hogy e hangok hazug visszhang!
hangjaim kertjébe – elillant
illatait érzem enyémnek!
És hogy e gyarló tükör téved,
és hogy e hangok hazug visszhang!
Nem én vagyok ez a véletlen,
szeszélyes és hiányos flóra –
ha magok rejteznek énbennem
enyimebb az, amelyek éretlen
elalél, mielőtt élt volna.
szeszélyes és hiányos flóra –
ha magok rejteznek énbennem
enyimebb az, amelyek éretlen
elalél, mielőtt élt volna.
Mely hulltán is élelmesebb
testvérét emeli a napra
s míg az odafenn tetszeleg
úgy illan el bennem beteg,
gőgös ajkát összeharapva.
testvérét emeli a napra
s míg az odafenn tetszeleg
úgy illan el bennem beteg,
gőgös ajkát összeharapva.
Őket akartam, el nem hangzott,
titkos hangjaim, valami
másvilági, gőgös galambok
búgását, ezt a búvó hangot
egyszer hallatni, hallani!
titkos hangjaim, valami
másvilági, gőgös galambok
búgását, ezt a búvó hangot
egyszer hallatni, hallani!
A dalt, mely nem akar dal lenni
(sorsom tükre!) vad, néma, más!
Ha nem ezt mondtam, a tekergő
szavak minden kalandja meddő
és minden virág árulás.
(sorsom tükre!) vad, néma, más!
Ha nem ezt mondtam, a tekergő
szavak minden kalandja meddő
és minden virág árulás.
*
Könnyű a fáknak suttogással,
színnel, illattal született
füveknek könnyű szólni mással.
színnel, illattal született
füveknek könnyű szólni mással.
Könnyű a hullámnak hullással,
hallal, habbal, duruzsolással,
könnyű a könnyelmű füveknek.
hallal, habbal, duruzsolással,
könnyű a könnyelmű füveknek.
Ott, hol a szú is áll a fában
mint fojtott lélekzet s a léha
patakok is bújnak, fékeznek,
mint fojtott lélekzet s a léha
patakok is bújnak, fékeznek,
szíved irdatlan sürüjében!
ahol minden megfoghatatlan,
amit megfogni volna érdem:
ahol minden megfoghatatlan,
amit megfogni volna érdem:
idegenül csörtetsz te, fázva,
ajkad hegét ha néha – ritkán –
föltépi még a közlés vágya
ajkad hegét ha néha – ritkán –
föltépi még a közlés vágya
irtózva érzed szavaidban
az ól-érzések melegét
s hogy ezt adja minden beszéd…
az ól-érzések melegét
s hogy ezt adja minden beszéd…
Könnyű, kinek elég fa-volta!
de mire mész te, egy öröklött
nyelvvel, mely minden szóban döglött,
únt közösségedet szajkózza,
melynek mindenre van neve,
csak téged nem méltatott szóra…
de mire mész te, egy öröklött
nyelvvel, mely minden szóban döglött,
únt közösségedet szajkózza,
melynek mindenre van neve,
csak téged nem méltatott szóra…
*
Mint a könnyü, laza lombok,
kicsi körben, de untalan,
életem lehén untalan
lengek, hajlongok.
kicsi körben, de untalan,
életem lehén untalan
lengek, hajlongok.
Minden lehelet megingat,
állandó ringásban élek,
kurta vágyacskák, szöszke szeszélyek
halk szele ringat.
állandó ringásban élek,
kurta vágyacskák, szöszke szeszélyek
halk szele ringat.
Mit kezdjek én a viharral,
mit tehet velem a vihar?
ki minden pisszre fölzúgok,
ijedt, kicsi dal.
mit tehet velem a vihar?
ki minden pisszre fölzúgok,
ijedt, kicsi dal.
Életem szelén vidám lomb –
és mint a lombnak a fákon
úgy tünik nekem is egyre
ingó világom.
és mint a lombnak a fákon
úgy tünik nekem is egyre
ingó világom.
*
Ó örök dal! Istenlátta
izgalom-nyugalom, föld láza,
föld csöndje, föld bomlása,
elemek-illatok múlása,
szél, falomb, víz, szél, víz, falomb
örök csobogása, zúgása!
izgalom-nyugalom, föld láza,
föld csöndje, föld bomlása,
elemek-illatok múlása,
szél, falomb, víz, szél, víz, falomb
örök csobogása, zúgása!
Egész testemmel hallgatlak
– egyetlen kitárt, mohó ablak –
korhadó fatörzsek alvadt
csöndjéből, álló vadaknak
szeme mögül, tört sodrából
a habjába fúló pataknak.
– egyetlen kitárt, mohó ablak –
korhadó fatörzsek alvadt
csöndjéből, álló vadaknak
szeme mögül, tört sodrából
a habjába fúló pataknak.
Édes-bűvös dal! Úgy kaplak
ingen itt, távol a kazlak
és kaszák honától – vad nap
érlel szivemben, szabad nap –
boldog ajkam, nem ő vetett
és arathat, mindig arathat!
ingen itt, távol a kazlak
és kaszák honától – vad nap
érlel szivemben, szabad nap –
boldog ajkam, nem ő vetett
és arathat, mindig arathat!
Hullj örök dal! Istenlátta
izgalom-nyugalom, föld láza,
föld csöndje, föld bomlása,
elemek-illatok múlása,
szél, falomb, víz, szél, víz, falomb
örök csobogása, zúgása!
izgalom-nyugalom, föld láza,
föld csöndje, föld bomlása,
elemek-illatok múlása,
szél, falomb, víz, szél, víz, falomb
örök csobogása, zúgása!
*
Nem, soha másról, soha vissza!
Soha többé én a rabok
énekét! S ha szólnék, inkább
lázadó ajkamba harapok.
Soha többé én a rabok
énekét! S ha szólnék, inkább
lázadó ajkamba harapok.
Nem, soha emberi füstös
odukat, a korcsok hétrét
fülledt álmait, az ember
ember-gondjait, bölcseségét!
odukat, a korcsok hétrét
fülledt álmait, az ember
ember-gondjait, bölcseségét!
Hazád az egész vad világ
s egy-tested póráza fogjon,
mikor vágyaid szabadok
és csak rajtad áll, hogy szakadjon?
s egy-tested póráza fogjon,
mikor vágyaid szabadok
és csak rajtad áll, hogy szakadjon?
Szakadjon hát! Közelíts a
máshoz is! Idegen vérek
buzognak körül s egytől sem
idegen a szabadult lélek!
máshoz is! Idegen vérek
buzognak körül s egytől sem
idegen a szabadult lélek!
Nyíljatok, tágabb vidékek!
Hullj örök dal! Istenlátta
szél, falomb, víz, szél, víz, falomb
örök csobogása, zúgása!
Hullj örök dal! Istenlátta
szél, falomb, víz, szél, víz, falomb
örök csobogása, zúgása!
