FEKETE LAJOS: VALAKI MEGÁLL ÉS KÉRDEZ
FEKETE LAJOS: VALAKI MEGÁLL ÉS KÉRDEZ
A huszadik század derekán valaki megáll
és kérdez: hol vagytok őseim?…
Hol vagytok őseim? kiáltom szerte a mezőn,
nyárvégen, villámvert, korhadt fa alatt
Mellettem virág fesel, kései rózsa. A fű már
fonnyadt a lábam alatt, hajnalban eső volt
s egy elázott méh döng, vergődik egy kóró
lelankadt, gyöngycseppes ágán: majd felrepül
kezemre, felkúszik ujjaim körmös hegyén,
aztán beletéved a tenyerembe és megszúr.
Egyet szisszenek: fáj, s a szúrás helyén
most kibuggyan a vérem: élek!
Élek! – a vérem meleg és piros. Benne élek
e bágyadt rohanásban: a napfénytől porzó
nyárvégi reggelben, az ősz elé rohanó
hervadt mezőn s kiáltok mégegyszer:
hol vagytok őseim? …A messzire szakadt
unoka szint’ innen kérdez, innen: a huszadik
század derékáról: hol vagytok őseim?…
és kérdez: hol vagytok őseim?…
Hol vagytok őseim? kiáltom szerte a mezőn,
nyárvégen, villámvert, korhadt fa alatt
Mellettem virág fesel, kései rózsa. A fű már
fonnyadt a lábam alatt, hajnalban eső volt
s egy elázott méh döng, vergődik egy kóró
lelankadt, gyöngycseppes ágán: majd felrepül
kezemre, felkúszik ujjaim körmös hegyén,
aztán beletéved a tenyerembe és megszúr.
Egyet szisszenek: fáj, s a szúrás helyén
most kibuggyan a vérem: élek!
Élek! – a vérem meleg és piros. Benne élek
e bágyadt rohanásban: a napfénytől porzó
nyárvégi reggelben, az ősz elé rohanó
hervadt mezőn s kiáltok mégegyszer:
hol vagytok őseim? …A messzire szakadt
unoka szint’ innen kérdez, innen: a huszadik
század derékáról: hol vagytok őseim?…
Kik voltatok, akiknek csókja, torz szerelme
vágyaktól tépett vad lihegése az ismeretlen
ős messziségből a rengeteg idő mai végére,
egész idáig szeretett.
Hegyrengető, völgyrengető, vállrengető
faragatlan, nagy mozdulataitok mely táján
történt az örökidegen messzi világnak.
Mért nem hagytatok hírt, jelt, nyomot;
akár egy csiszolt kavicsot, egy kőbetorzult
megriadt arcot, egy idáig érő ijedt kiáltást,
olyat, amilyet hördültetek meghökkent
jaj közt, amikor vad elől futottatok.
vágyaktól tépett vad lihegése az ismeretlen
ős messziségből a rengeteg idő mai végére,
egész idáig szeretett.
Hegyrengető, völgyrengető, vállrengető
faragatlan, nagy mozdulataitok mely táján
történt az örökidegen messzi világnak.
Mért nem hagytatok hírt, jelt, nyomot;
akár egy csiszolt kavicsot, egy kőbetorzult
megriadt arcot, egy idáig érő ijedt kiáltást,
olyat, amilyet hördültetek meghökkent
jaj közt, amikor vad elől futottatok.
Mi volt bánatotok, és mi volt a vigságtok?
Hogy öleltétek az asszonyt?
Hogy feledkeztetek apáink asszonyteperő, vad
izmai alá? hogy… és, hogy… Száz hogy és
hogy… Ha tudnátok micsoda fájdalom
nem tudni tovább mint a legutolsó ősz
nagyapánkig… Messzi őseim, – egyszer
idézlek álmaimban, hogy számon kérhessem
a könnyelmű percet, a magamat nemző
könnyelmű percet, amellyel útra küldtetek;
messzi nagy útra, idegen útra, egész idáig
ebbe a napos reggelbe, ebbe az ősz elé
rohanó hervadt mezőbe, amelyen állok
a huszadik század derekán, egy villámvert
korhadt fa alatt s kiáltom szerte:
hol vagytok őseim?…
Hogy öleltétek az asszonyt?
Hogy feledkeztetek apáink asszonyteperő, vad
izmai alá? hogy… és, hogy… Száz hogy és
hogy… Ha tudnátok micsoda fájdalom
nem tudni tovább mint a legutolsó ősz
nagyapánkig… Messzi őseim, – egyszer
idézlek álmaimban, hogy számon kérhessem
a könnyelmű percet, a magamat nemző
könnyelmű percet, amellyel útra küldtetek;
messzi nagy útra, idegen útra, egész idáig
ebbe a napos reggelbe, ebbe az ősz elé
rohanó hervadt mezőbe, amelyen állok
a huszadik század derekán, egy villámvert
korhadt fa alatt s kiáltom szerte:
hol vagytok őseim?…
