SOMLYÓ ZOLTÁN: VIRRASZTÓ
meglibbennek a vörös paplanok
s a világ minden álmát rámbocsátják –
rám, ki ilyenkor is ébren vagyok…
A virrasztással tán megváltom én
a földet, mely pöffeszkedőn tivornyáz
tavasztól s téltől elcsent fénykörén…
melyben a bűnök vörös lángja forr;
az aljas vágyak és a fenkölt vétkek
nagy hordójában érik most a bor…
az álom pergő köszörűkövén;
ilyenkor hagyják ott a szeretőket
a gyilkos kéjnek leperzselt füvén…
a förtelmek fölé az Ur kezét;
halottaiból életteljes lánggal
most válik testté a hegyibeszéd…
az ártatlan és csöndes kis szunyog;
gyilkolni is tudnának ilyen órán
az álompártás szüz-menyasszonyok…
szegénybül gazdag; költőbül pedig
egy szárny csupán, amely az ébrenlétnek
őrjítő tornyáig emelkedik…