FENYŐ LÁSZLÓ: ÁPRILIS ESTE…
boldog, akinek vasárnapja van,
piros ünnep, fekete köznap:
bolyongok a kettő közt hontalan;
nekem sápadt a vasárnap is
és a köznap sem fekete,
örök köznap és örök ünnep
szakadt rám és nincsen szine.
most keltem az ágyból, megyek
szédülve, mintegy szénaszag közt,
holott csak az uccán megyek:
a bütykös budapesti járdán
mint vidéki kövezeten –
szinte dúdol a levegő
fuvalmas lágy köreiben.
ez a tündéri üdeség?
be jó is szellőztetni benne
fejemnek fülledt szennyesét.
Szállingóznak hazafelé már
a husvéti kirándulók,
az éjszakák rokkantja: nézem
és vágyban vélök indulok.
Be jó volna ott lenni köztük,
egy a tömegben, semmi más,
derék hatnap után jutalmul
e hétvégi kirándulás.
szálait szövögetem
s egy-egy kép friss fonála
felvillan szinesen:
mint vén borissza, aki mindég
megújra javulást fogad,
ismétli mámora ködén át
a megúnt szavakat:
Munka, Kirándulás, Egészség! –
Az eső megered –
beszaladok a tejivóba
s felhajtok egy pohár tejet.