ALTWIEN-IDILL
ALTWIEN-IDILL
Gazdátlan kastély. Fele zárva áll.
A folyosó fejhangon kiabál.
A parkot őrzik még a vén falak,
az ágak össze-vissza donganak.
A folyosó fejhangon kiabál.
A parkot őrzik még a vén falak,
az ágak össze-vissza donganak.
Láttad-e, mondd, a kis főherceget?
Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.
Szines virágok közt ugrált, dalolt
s anyja, a jó királyné, tapsikolt.
Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.
Szines virágok közt ugrált, dalolt
s anyja, a jó királyné, tapsikolt.
A szálában még emléke meleg,
hol testes, csipkés nők lézengenek,
de arcukról a vakolat lehullt
s a helye fényes lett, vagy megfakult.
hol testes, csipkés nők lézengenek,
de arcukról a vakolat lehullt
s a helye fényes lett, vagy megfakult.
Emléke még a gruppokon remeg,
őrzik a szobrok: fehér istenek,
őrzik az utak: sok sárga szalag
s az ágak össze-vissza donganak.
őrzik a szobrok: fehér istenek,
őrzik az utak: sok sárga szalag
s az ágak össze-vissza donganak.
Láttad-e, mondd, a kis főherceget?
Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.
Hogy nevetett! és hogy integetett!
Arcán selymek visszfénye lebegett.
Azt mondják, nem halt meg, csak elveszett.
Hogy nevetett! és hogy integetett!
Arcán selymek visszfénye lebegett.
Fasor! platánok! erre lovagolt,
gesztenye-szinü szép pónija volt.
Kastélya hervad. Fele zárva áll.
Fejhangon ugat benne a halál.
gesztenye-szinü szép pónija volt.
Kastélya hervad. Fele zárva áll.
Fejhangon ugat benne a halál.
