2.
2.
Elmenekülök a történelembe.
Egyik történelmi könyvet a másik után olvasom. Elszorul a szívem, elbágyad az agyam. Miért ez a szakadatlan harc? Mi az oka ennek a töméntelen küzködésnek, önkínzó erőfeszítésnek, gyógyíthatatlan ostobaságnak? Mért nem tudják észszerűen szabályozni életüket az emberek? Miért nem tudnak tanuságokat levonni legalább a saját kárukból, miért kezdődik mindig elölről tulajdonképen ugyanaz az egy ügy? Hullahegyek hevernek a történelemben s az igazságot, az értelmet, az emberiességet napról-napra szívenszúrták.
S az út, mely felé a történelem mutat, csüggesztően sivár. Európa válsága újabb válságokhoz és katasztrófákhoz vezet. Én, a szemlélődő, s te embertársam, aki megértéssel olvasod e sorokat, csak mi ketten vagyunk oly okosak és élesszeműek, hogy meglátjuk a közeledő eseményeket? Mindenki más, azok is, akiket nálunk több felelősség terhel, ostobák volnának? Dehogy azok. Ők is tudják.
Hát akkor mi ez a kényszerűség?
Mért mennek tovább, mért lazítják tovább fejünk fölött a sziklákat, mért nem állnak meg?
Mért mennek tovább, mért lazítják tovább fejünk fölött a sziklákat, mért nem állnak meg?
