Vas István: Őszi dal
már szél pöröl a sárga lombokon,
száraz karókon deritő borág
öröm terem a régi gondokon.
nyivákolása meghitt, monoton,
már nem csurog a szeptemberi méz,
felhő vonul az égi utakon.
felhő vonul és álmatlan vagyok,
az arcomon még csupa kuszaság,
torz ábra, mit az éj ma otthagyott.
söpri a szél sovány karjaival,
ott fenn az égen nyüzsgő fellegek,
itt lenn a szivben csupa zürzavar.
huszonöt évem hordom vállamon,
csak zürzavar – de most már vállalom.
mit türni kell, eltüröm szívesen,
de bent a lélek áradó szeszély,
könnyelmű láz, nem mulik sohasem.
de túl a hegy már halvány ködbe vész.
Gyümölcs a fán. Ragyog az öntudat.
Most néz körül. Egy perc csak az egész.