Zelk Zoltán: Három nap

Teljes szövegű keresés

Zelk Zoltán: Három nap
Ez hát a nyár.
           Telthúsú földeken
zihál a forró, fulladt szerelem.
Az erdő zöld kendője lángban áll,
tűzzel harap, tűzzel ölel a nyár
s melyek lágyan vigyázták arcodat:
fölégeti a bújó árnyakat.
S a szél, a szárnyas, perzselten lehull
s a porban verdes, mint ki megvakul –
Forró és barbár ez a szerelem,
lánggal vonaglik testes földeken!
Zápor után
           puffadt falevelek
kortyolják még az esőcseppeket.
Két gyönge csepp a levélről lehull
és gyönggyé válva a gallyon gurul:
tátott szájjal várja alant a sár –
szuszogva, telten elalszik a táj.
Mint tenger fenekén
                     járunk az alkonyatban,
süpped a délután s a fák között kilobban
ezernyi apró lángja. Dagad, nő az iszap
s bogozza sűrű inda a hajló ágakat.
És futva, mint menekvők a drága kincseket,
gyíkok viszik szájukban az elhullt perceket.
«Az már ott a határ» –
                     emeli kurta karját
s mutatja a favágó a folyó lenge utját.
«Az már ott a határ…» Igy köszön jóesténkre
s felénk köszön villózva, törött fénnyel fejszéje.
S indul. Dúsgőzű alkony emeli óriásra:
az égi fák közt csapkod, verekszik már baltája!
Ez már
           ott a határ…
Reánk esteledik:
meglessük most a táj
estéli színeit!
S ki tudja, tán a fák,
ha az erdő izen:
a tulsóparti fák
átszöknek a vizen…?
A cigány-
           gyerekek
sohasem alszanak?
Nézd kedves, ez is itt
már elébünk szalad!
Az apját várja tán?
Nincsen apja neki.
Az anyját várja tán?
Anyját sem ismeri.
Fekete, mint a föld,
a földből nőtt ki ő,
két karja, mint a fű,
a földből bujt elő.
S miként a szomju fű
kér esőcseppeket,
ugy nyul felénk keze:
«Fillért és kenyeret…»
– Ez itt már a falu,
menjünk kedves, haza –
gyümölcsfákat ölel
a cigányéjszaka.
Hogy tudsz örülni
                     minden kis virágnak,
leguggolsz hozzájuk s beszélsz velük.
Körötted duzzogva, irigyen állnak
a fák s rázzák, csörgetik levelük:
hogy őket is vedd észre már, csodáljad
kövér derekuk, izmos karjaik…
s te nevetve gügyögsz egy szarkalábnak,
mely rádnyitja sötétkék szirmait.
S nem hal meg, hogy letéped: ugy piheg
kezedben forrón, mint egy kis csibe.
A hajnali mezőn
                     varjak tipegnek.
Még csak városban láttál varjakat:
a vacogó, dermedt téli ligetnek
panaszolták a legyilkolt nyarat.
Nézzed, milyen komolyan lépegetnek,
tudják, kihuny a hajnal és a nyár,
mindent tudnak már e szomoru bölcsek
s szavuk virágnak, fűnek mondja: «Kár.»
«Kár nyilni, nőni: jő a pusztulás…»
Hajnali mezőkön tipeg a gyász.
A faluból
           kis kék fazékban
tejfelt, túrót hoztunk ebédre
s az ételszagra már körénk gyűl
a nyár kolduló szárnyas népe.
Legyek s darazsak vad haraggal
a fazék száját körüldongják:
lásd, édesem, még itt is minden
idézi a szegénység mocskát!
Mozdulatlanul
                     csak feküdni,
feloldódni a sürü tájba’,
amig az értelem elzsibbad
s nehéz sorsunk, mint illó pára
az égre száll. A fákra gondolj,
gondolj a kotyogó patakra,
lásd élnek ők: színnel, dús nedvvel,
habár célját egyik se tudja.
Hát céltalanul, csak feküdjünk,
oldódjunk fel a sűrű tájba’,
amig az értelem elzsibbad
és elszáll sorsunk, mint a pára.
Hazám ez,
           kedves, ez az én hazám…
Hazám… Oly furcsa… még sohase mondtam…
Remegve bocsájtja utra a szám
a szót, mely szállana, de lásd, megtorpan.
Miért e szorongás, e dúlt szemérem,
hogy vallani és szállni fél a szó?
«Hazám…» Talán már a visszhangot félem,
mely vércseként lecsap reá: zsidó…?
Falvak gyülnek körém
                               s csontos szegények
s körém gyűl hajnal, dél és alkonyat.
Szaladnék innen? Láncnál is erősebb,
mik e földhöz kötöznek: a szavak.
«Pa-tak» – csattogja felém a futó viz
s a hulló levél azt nyögi: «A-var»,
«zsa-rát» – sziszegi az ellobbanó tűz…
Hazám a vers: s ez a haza magyar.
Három nap…
           Arcunk őrzi
s leheletünkben ring már,
leheletünkben hajlong
a lankán minden füszál.
Három nap… nékünk is nyilt
egy csöppnyi rés az évben –
hangod szelíd futását
rejti a táj szivében.
Megyünk haza
                     szekéren,
por füstölög a tájon.
Búcsúzik a vidék már,
hogy lágy emlékké váljon!
Nézz vissza, kedves, s nézz fel
a varjufellegekre:
károgva, lomhán szállnak
tul, a határ-hegyekre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem