Illyés Gyula: Avar
Illyés Gyula: Avar
Tölgyfáról tépek levelet,
Piros mint orcámon a szégyen.
Hol a tavasz, a merészségem?
Futnak a vert-had fellegek.
Özvegy fák zokognak a réten.
Piros mint orcámon a szégyen.
Hol a tavasz, a merészségem?
Futnak a vert-had fellegek.
Özvegy fák zokognak a réten.
Arcom ökörnyál illeti.
Letépem, új lebeg előmbe,
Hogy szememet lágyan bekösse.
Itélet szavát zengeti
Az ősz. Igy fordulok az őszbe.
Letépem, új lebeg előmbe,
Hogy szememet lágyan bekösse.
Itélet szavát zengeti
Az ősz. Igy fordulok az őszbe.
Habzik a völgy. Ég, füstölög,
Ugy kúszik utánam az erdő.
Mint vad a kigyult rengetegből,
Mint sebesült, mint számüzött,
Vergődöm régi életemből.
Ugy kúszik utánam az erdő.
Mint vad a kigyult rengetegből,
Mint sebesült, mint számüzött,
Vergődöm régi életemből.
A város balról feldohog,
Csitithatlan, mint egy rögeszme.
Mentsd szívedet a rengetegbe,
Vagy még tovább e hegysorok
Lépcsein föl a fellegekbe.
Csitithatlan, mint egy rögeszme.
Mentsd szívedet a rengetegbe,
Vagy még tovább e hegysorok
Lépcsein föl a fellegekbe.
Könnyű vagyok és szomorú.
Mint ajtó mögül, melyet untan
Valami vad zajra becsuktam,
Csak úgy követ a gond, a bú.
Mert távozni már megtanultam.
Mint ajtó mögül, melyet untan
Valami vad zajra becsuktam,
Csak úgy követ a gond, a bú.
Mert távozni már megtanultam.
Hagytad el már hű kedvesed,
Mert lánc, minél hívebben csókol?
Léptél ki egy nap állásodból,
Mert… ép mert cél felé vezet?
Igy nézek szét én már e dombról.
Léptél ki egy nap állásodból,
Mert… ép mert cél felé vezet?
Igy nézek szét én már e dombról.
Kötélen, szakadék fölött,
Lángok közt egy sovány ösvényen,
Haladnék golyók özönében.
Mert ki közönybe öltözött –
Mert nem érhet már semmi éngem.
Lángok közt egy sovány ösvényen,
Haladnék golyók özönében.
Mert ki közönybe öltözött –
Mert nem érhet már semmi éngem.
Mint szép vad, mocsárba zuhant,
Ártatlan, nagy, őskori állat,
Nyög foga közt sebnek, csapdának
A nép még valahol alant.
Elér foszlánya jajszavának.
Ártatlan, nagy, őskori állat,
Nyög foga közt sebnek, csapdának
A nép még valahol alant.
Elér foszlánya jajszavának.
Ó, éltetőm, pegázusom,
Aki még röpithettél volna
Magas és hősi régiókba,
Melyekről már csak álmodom:
Aki még röpithettél volna
Magas és hősi régiókba,
Melyekről már csak álmodom:
Szabadság! – kilőttek alólam.
Emlékem annyi, mint e rőt
Ligetben a madár. Csipegnek.
Ó, szálljatok, fürödjetek meg
Délen; a tengerek fölött
Új dalt tanuljatok fülemnek!
Ligetben a madár. Csipegnek.
Ó, szálljatok, fürödjetek meg
Délen; a tengerek fölött
Új dalt tanuljatok fülemnek!
A madarak, a madarak!
Éles repítések a kéken
Feszülő évszak szövetében.
Fülsértőn hogy mállik – szakad
festményem, égi tervezésem!
Éles repítések a kéken
Feszülő évszak szövetében.
Fülsértőn hogy mállik – szakad
festményem, égi tervezésem!
Országok, tájak, szigetek,
Melyekbe reményem vetettem,
Mint gályák sűlyednek köröttem!
Mindegyiken egy szűz eseng,
Mig a hab szájába nem fröccsen…
Melyekbe reményem vetettem,
Mint gályák sűlyednek köröttem!
Mindegyiken egy szűz eseng,
Mig a hab szájába nem fröccsen…
A jelen puszta sziklapart.
És lent a tenger… A mult is néma.
Egy emlék kicsap néha-néha,
Fut vissza, vinnyogva szalad.
Gyémánt-nyál száradó tajtéka.
És lent a tenger… A mult is néma.
Egy emlék kicsap néha-néha,
Fut vissza, vinnyogva szalad.
Gyémánt-nyál száradó tajtéka.
Egy elszabadult vak király
Kering és zokog a sötétben.
A vastag habok tetejében
Száll föl-alá, mint a sirály!
Gyermeki sipláda kezében.
Kering és zokog a sötétben.
A vastag habok tetejében
Száll föl-alá, mint a sirály!
Gyermeki sipláda kezében.
Hallgassatok mindannyian.
Dalomat meg ne zavarjátok,
Mely messzehagyva a világot,
Mint álmodozó madár suhan.
Lebukik, ha fölriasztjátok.
Dalomat meg ne zavarjátok,
Mely messzehagyva a világot,
Mint álmodozó madár suhan.
Lebukik, ha fölriasztjátok.
Magam vagyok. Oly egyedül,
Hogy egy hazátlan, kósza ötlet
Fajtájabéliként ölel meg.
«Hogy vagy?» Egy percre földerül
Arcom. Neki se szólok többet.
Hogy egy hazátlan, kósza ötlet
Fajtájabéliként ölel meg.
«Hogy vagy?» Egy percre földerül
Arcom. Neki se szólok többet.
Azon a felhőn ülök én,
Abban a rózsaszin ligetben,
Mely az alkony vizében lebben
S átsuhanva a fény körén
Eltűnik lila rejtelemben.
Abban a rózsaszin ligetben,
Mely az alkony vizében lebben
S átsuhanva a fény körén
Eltűnik lila rejtelemben.
És közben ittlent botozok.
Csikorog a nyers kavics alattam,
Akár a dac fogam közt hajdan.
Idézgetem a kóstolót:
Csikorog a nyers kavics alattam,
Akár a dac fogam közt hajdan.
Idézgetem a kóstolót:
A lázadást, mibe haraptam.
Csend van bennem. Ömöl a csend.
Mint vad ragály, amerre lépek
Csenddel fertőzöm a vidéket:
Erjed szivemben odabent
Egy világrésznek elég méreg.
Mint vad ragály, amerre lépek
Csenddel fertőzöm a vidéket:
Erjed szivemben odabent
Egy világrésznek elég méreg.
Az ember inget, szeretőt,
Hitet is válthat, csak reményt nem,
Az ifjuságét a szivében,
Mely férfivá avatta őt.
De mi is volt az én reményem?
Hitet is válthat, csak reményt nem,
Az ifjuságét a szivében,
Mely férfivá avatta őt.
De mi is volt az én reményem?
Nem életemet fájlalom.
Csak azokét, akik kisértek.
Meg-megálltak, botolva léptek,
Arcraborultak féluton
A harcos, ifju szenvedélyek.
Csak azokét, akik kisértek.
Meg-megálltak, botolva léptek,
Arcraborultak féluton
A harcos, ifju szenvedélyek.
Tudjátok, hogy mit kaptam én?
A szörnyű gyász után a torban
Mit ittam én egyre mohóbban,
Micsoda észvesztő, tömény
Mámort, hogy megvigasztalódjam?
A szörnyű gyász után a torban
Mit ittam én egyre mohóbban,
Micsoda észvesztő, tömény
Mámort, hogy megvigasztalódjam?
Mily képek, mily kápráztató
Világok gyúladtak agyamban!
Részegült ajakkal szavaltam:
Az ember jobbra váltható!
Ezt hittem abban a tavaszban.
Világok gyúladtak agyamban!
Részegült ajakkal szavaltam:
Az ember jobbra váltható!
Ezt hittem abban a tavaszban.
Jönnek tavaszok, mik az ő
Arcát idézik, mint a gyermek
A régi kedvest és szerelmet,
De az a hév, az a Jövő,
Mely enyém volt, az nem éled meg.
Arcát idézik, mint a gyermek
A régi kedvest és szerelmet,
De az a hév, az a Jövő,
Mely enyém volt, az nem éled meg.
Érintem ámulva magam.
Már magamat is hogy feledtem!
Mintha más élt volna helyettem.
Próbálom hangom hangosan.
Megállt a lég is? Alig rebben.
Már magamat is hogy feledtem!
Mintha más élt volna helyettem.
Próbálom hangom hangosan.
Megállt a lég is? Alig rebben.
Igy mult el hát az életem –
Keltem a reggeli haranggal.
Zengett a táj, mint könnyü kardal,
A ház füstjében kényesen
Nyujtózott egy munkátlan angyal.
Keltem a reggeli haranggal.
Zengett a táj, mint könnyü kardal,
A ház füstjében kényesen
Nyujtózott egy munkátlan angyal.
Usztam vigan a víz alatt.
Föld alatt, kormos alagútban.
Vonaton, karok közt aludtam.
Hány ország, test, sziv, gondolat
Fürdetett, mig ide jutottam.
Föld alatt, kormos alagútban.
Vonaton, karok közt aludtam.
Hány ország, test, sziv, gondolat
Fürdetett, mig ide jutottam.
A szolgaság, a butaság,
Mint az ősz nyirka, a tél lucska
Hull völgyre, hegyre; hull, az útra,
Amelyen lépdelek tovább,
Kalapomat szememre húzva.
Mint az ősz nyirka, a tél lucska
Hull völgyre, hegyre; hull, az útra,
Amelyen lépdelek tovább,
Kalapomat szememre húzva.
S ha kővé válhatna a vád,
S kövek és golyók repülnének,
Válaszra akkor sem állnék meg.
Mert elhagyott az ifjuság:
Tudom okát a büntetésnek.
S kövek és golyók repülnének,
Válaszra akkor sem állnék meg.
Mert elhagyott az ifjuság:
Tudom okát a büntetésnek.
Fogoly vagy. Hang lehetsz csupán.
Nehéz sarába bár a földnek
Áruló gyökerek kötöznek,
Tanuld el életed csucsán
Vad pátoszát a szál fenyőknek.
Nehéz sarába bár a földnek
Áruló gyökerek kötöznek,
Tanuld el életed csucsán
Vad pátoszát a szál fenyőknek.
