Hevesi András: Nyelv és stilus
Hevesi András: Nyelv és stilus
A Nouvelle Revue Française október 15-i számában René Daumal ismerteti Charles Bally legújabb könyvét: Linguistique générale et linguistique française-t. Ez a könyv minden előítélet nélkül közeledik a francia nyelvhez. A régi «statikus» történeti nyelvészet elriasztotta az írót, Bally közvetlen módszere vonzza. A nyelvészet egyedüli célja Bally mestere, Ferdinand de Saussure, genfi professzor meghatározása szerint az «önmagában és önmagáért tekintett nyelv». Bally érdekes jellemzéssel szolgál a modern francia nyelvről. A «progresszív szekvencia», amely az alanyt az állítmány, a determinálót a determinált elé helyezi, egyúttal megteremti a francia szó véghangsúlyát, a francia mondat oxyton ritmusát és a francia szótag szerkezetét: mássalhangzó, magánhangzó. Igy tehát a francia mondattan a francia beszéd általános tendenciájának, nem a franciák állítólagos logikai hajlamának a terméke. Annak az eljárásnak, hogy Bally a francia nyelv tendenciáit egyidejűleg veszi tudomásul a fonetikájában, a szókészletében és a mondattanában, egészen új és rendkívüli következményei lehetnek a nyelvtudományban. A francia nyelv világos, de világossága mindig viszonyító, nem önmagukban ragadja meg a fogalmakat. A francia mot propre osztályozási címke, amelyet az határoz meg, hogy miben különbözik a szomszédos címkétől. Innen a nyelv hajlama az ellentétre. A francia nyelv másik tendenciája, a «sűrítő» tendencia sztereotip mondatokra, klisékre, maximákra vezet. Hajlandósága a statikus kép és az ellentét iránt kedvez az ékesszólásnak. Ez a nyelv alkalmasabb a mesterségre (art), mint a költészetre.
