A Vásárcsarnok mögött.
A Vásárcsarnok mögött.
Méltóztassék nem terjeszteni. Erről a quartierről senki sem tud, csak én. Alkonyatkor hirtelen Párissá alakul. Kicsi, de piszkos kávéházak, boltok, melyekből izgalmas gyümölcs-, főzelék- és hússzag árad, különös, figurának megjátszott emberek; mögöttük egy elhanyagolt folyópart, mint a Szajna és rájukvilágít a Citadella, mint az Eiffel-torony. Ön éjszaka átmegy a téren a Vásárcsarnok mögött és egyszerre jobbra és balra felébrednek a tyúkok, száz tyúk, ezer tyúk, és lármázni kezdenek. «Itt nem szabad állomásozni, kérem», mondja egy késői rendőr egy magányos teherautónak. «Leállt a motor», feleli bűntudatosan egy apacs. «Nyavalyát, kérem», mondja a rendőr. És órák hosszatt veszekszenek az éjszakában, mint a párisiak.
Itt lakik az elmúlt, az elveszített szerelem. A Lónyai-utca meredek canyonjában, a Köztelek-utca tengerfenéki magányában ütheti bottal a nyomát. A Kálvin-tér mintha azért nőtt volna olyan nagyra, hogy órákon át várhasson, mint régen, valakire, aki már nem jön erre soha.
