FENYŐ LÁSZLÓ: ÁBRÁND A SZÉP ÖREGSÉGRŐL
FENYŐ LÁSZLÓ: ÁBRÁND A SZÉP ÖREGSÉGRŐL
Ha vén leszek majd, vén költő: Isten hagyja megérnem.
asztalomon mindig lesz egy cserép virág… s házamban két ifju lány:
az egyik talpig fekete s tizenhét tavaszt számlál kereken,
a másik egy tavasszal még zsengébb s merő szőke sugárzás…
asztalomon mindig lesz egy cserép virág… s házamban két ifju lány:
az egyik talpig fekete s tizenhét tavaszt számlál kereken,
a másik egy tavasszal még zsengébb s merő szőke sugárzás…
A kandalló mellett ülünk majd… ők felolvasnak nekem
kedvenc könyveimből, alt s szoprán hangjukon,
én viszonzásul verseim nékik dörmögöm el,
hadd tanulják meg mi a bölcseség s a fájdalom.
kedvenc könyveimből, alt s szoprán hangjukon,
én viszonzásul verseim nékik dörmögöm el,
hadd tanulják meg mi a bölcseség s a fájdalom.
Gyermek leszek már akkor, ősz gyermek és ártatlan csókomat
lehelem hajuk tükrére, orcáik gödröcskéibe… s ők visszaadják:
a szőke gyöngyvirágillatú ajka egy kicsit megremeg,
szepegve csókol a másik, mint sírásból imént ocsúdott kisgyerek…
lehelem hajuk tükrére, orcáik gödröcskéibe… s ők visszaadják:
a szőke gyöngyvirágillatú ajka egy kicsit megremeg,
szepegve csókol a másik, mint sírásból imént ocsúdott kisgyerek…
Igy élünk majd hármacskán… Vendéget nem fogadunk,
csak erkélyünkön egy-egy eltévedt madarat
és a cicázó napsugárt… Játék s merengés közt múlnak el napjaink…
az éj álomban, a nappal csendes örömek közt talál –
míg eljön értük az Ifjú… s értem az ifjú halál…
csak erkélyünkön egy-egy eltévedt madarat
és a cicázó napsugárt… Játék s merengés közt múlnak el napjaink…
az éj álomban, a nappal csendes örömek közt talál –
míg eljön értük az Ifjú… s értem az ifjú halál…
