Jékely Zoltán: Máglya
Jékely Zoltán: Máglya
Tudom, a feledés konok fátyla borul
rám s nyomaim az úton beporozza
az Idő-sivatag futóhomokja,
a földgolyó pedig tovább gurul
rám s nyomaim az úton beporozza
az Idő-sivatag futóhomokja,
a földgolyó pedig tovább gurul
bolygói közt, végtelen úton át.
Mondd hát, minek őrizzem ezeket
a porlandó legelső verseket?
Hogy majd a másruhájú unokák
Mondd hát, minek őrizzem ezeket
a porlandó legelső verseket?
Hogy majd a másruhájú unokák
csúfolják őket még a mainál
is embertelenebb, sivár korukban!
– A kályhában jó tölgyfa lángja lobban,
nemsoká izzó parazsat kinál,
is embertelenebb, sivár korukban!
– A kályhában jó tölgyfa lángja lobban,
nemsoká izzó parazsat kinál,
Ide vetem be őket! Mint a máglya
lobognak. Végük. Csak gyűszűnyi port
látsz már belőlük, mit a szél kihord
hazájukba, a tágas éjszakába.
lobognak. Végük. Csak gyűszűnyi port
látsz már belőlük, mit a szél kihord
hazájukba, a tágas éjszakába.
