Weöres Sándor: Nordkap
A félkaréjos, rezgősejtü tenger
fehéren villog, mint csiszolt acél.
egészen jó, szelíd és lomha lesz,
nem bámul többé, gondolkozni sem mer.
Nagy sziklatömb, aggott, mohos, mogorva
és oldal-csápja égnek meredez.
s mind élesebben lejt a mély fele
s foltját a tenger sávokká sodorja.
De testtelen virágát mind kibontja,
amint eljő az Arctis éjfele.
s a jég-eres, tündöklő, messzi lapp
hegykúpokat narancs-fényködbe vonva