Szerb Antal: AKIK ELTÉVEDTEK • Kassák Lajos regénye
Szerb Antal: AKIK ELTÉVEDTEK •
Kassák Lajos regénye
Kassák Lajos regénye
Az emberi élet pátoszmentes ocsmányságának, ostoba elviselhetetlenségének, értelmetlen tönkremenetelének az ábrázolója Kassák Lajos, a prózaíró. Stilus, táj és sors egységet alkotnak új könyvében: a kietlen városrészt és a benne lakó család kietlen életét plasztikusan hordozza a minden puhaságtól ment, tárgyilagos, kerülő nélkül való elbeszélő mód is.
Már a regény meséje is mintha a szegénységet, az elhagyatottságot, a veszendőséget fejezné ki. Kezdődik valami, azután megint abbamarad. Az egyes epizódok egymás mellett olyanok, mint azok az épületek, amelyeknek az építését feleúton abbahagyták, mert elfogyott a vállalkozó pénze. A regény hőse romantikus körülmények közt megismerkedik egy lánnyal, de azután többet nem látja; iskolatársa meggazdagodva jön haza Amerikából és már-már kiragadja őt életének szürkeségéből – vagy talán a feleségét akarja elcsábítani? – de az iskolatárs amint jött, megint eltűnik és nem történt semmi; az asszony ábrándos költő-öccsét csendőrök üldözik – azután el is fogják, anélkül, hogy valami változnék a világ állottságán. Azután jön a késő szerelem, szerelem, ami célhoz is talál, de egy másik nőnél és a célhoz ért férfi nagyon gyalázatos emléket visz magával ebből a szerelemből; és azután nemsokára öngyilkos lesz, de nem azért, amiről az egész regény szólt: a táj miatt, a sors miatt, a stilus miatt, az egész élet elviselhetetlen ocsmánysága miatt.
Éppen ebben a töredékességben fejeződik ki a legteljesebben a világérzés, ami ennek a regénynek a magja. Régebbi naturalisták világérzésüket: az élet szürkeségét, úgy tették át az elbeszélés stilusába, hogy szürke, eseménytelen mesét mondtak el, mintegy azt akarták éreztetni, mennyire nem történik semmi, legalább is semmi regényes ezen a világon. Kassák módszere az, hogy megmutatja, hogy igenis, történnek regényes dolgok mindenütt, még a szürke tájakon is, – illetve kezdenek történni, de nem érnek a végükhöz, vagy, ha el is érnek, nem ahhoz a véghez, amihez kellett volna. Az élet nem szürke, hanem töredékes, ez a könyv tanulsága.
A könyv hőse «lecsúszott» ember, állását vesztett déclassé, aki a szegénységben nem találja meg a helyét és elveszti kevés energiáját is, amit ifjúkorából még megőrzött. De az olvasó nem tudja nagyon sajnálni: hiszen nem nélkülözik, és déclassé-volta nem is igazi: mint parasztfiú kezdte az életét és nem történt vele más, mint hogy visszatért oda, ahonnan vétetett, a szegénységhez. Attól tartok, hogy Kassák sem érzett sok részvétet vagy egyáltalán sok érdeklődést hőse iránt; a nagyszerű és bátor munkások után, akikről korábbi írásai szóltak, még csak szánalomra sem méltó figura ez a nonentitás, ez a vizes ál-úriember.
A hős lényegtelenségéért a hősnő és a mellékalakok gazdag ábrázolása kárpótolja az olvasót. Különösen a mellékalakok: az Amerikából hazajött tyúkfarmer, a tábornok kétes leányai. A rémület, ami erőt vesz a hősnőn, amikor felfedezi, hogy az amerikai vendégnek két arca van, – az egyik, amelyben az igazi szem van, vidám, eleven, míg a másik, az üvegszemmel, egy halott arca: Kassák legfőbb ereje olyankor mutatkozik meg, mikor a mindennapiságból természetesen bontakozik ki a benne lappangó mélyebb és valóságosabb iszonyat.
