10.
10.
Úgy irígylem bátorságodat, amivel nyiltan mertél borzadni a haláltól, nem áltatván magad, szembenézve a szörnyű torokkal, parányi bogár, ahogy kitátotta rád – ezt sem tudtam megtanulni tőled, mint mást se, pedig akartam tanulni. No most megtörtént, átestél rajta. Mondd milyen az, meghalni? A papoló sírbeszéd «befejezett művet», «kerek és kész életet» emleget. Nevessünk össze, Didus. Nincs itt kész mű és torzó – egy pillanatodban benne volt egész életed és nincs benne abban a «halhatatlanságban», amivel ezt a hosszú pillanatot, egy-két évszázad távlatát, jelöli az irodalomtörténet.
