TASS JÓZSEF: A VIRÁGOK ÁLMA
TASS JÓZSEF: A VIRÁGOK ÁLMA
Eltüntek a virágok. Elmentek. Elbujtak a földbe,
A gyökerek alá, a kövek közé, betakaróztak
Jó meleg mohapokróccal s elaludtak. Most álmodnak.
A rózsák
A napról álmodnak biztosan. A napról, a rózsák
Rózsájáról, ahogy ott áll az égi kertben, gyönyörüen,
Ragyogószépségesen, mint egy királyné s körülötte ezüstszin
Pillék repkednek, ezer s ezer csillagpille s az a boldog
Köztük igazán, aki beléhull s elenyészik…
A gyermek-
Láncfü bóbitáit eregeti álmában. Nini a szélben,
A világ fölött száll már a bóbita, mint egy léghajó. Tetejében
Pici gyerekek ülnek s kacagnak. S a bóbita uszik
Száll velük feljebb s feljebb s már fönn usznak az égben,
Az ég nagy végtelenségében usznak a gyerekek a lengő
Bóbita tetején s ugy látszik, nem jönnek többé vissza… A pöttön
Zeppelin elvitte őket örökre…
Az ibolya álma
El nem mondható, oly szép. Kék levegőt, kék napot, a tulajdon
Kék lelkét álmodja ki magából az ibolya. A kékek
Kékjét, ami kékebb mint a tavasz, mint a legkékebb tavaszi égbolt,
Mikor a patakban tükröződik. Egy őrült
Nagy kékség a világ, egyetlen ibolyaszál a mosolygó
Istenség kezében s ez a kékség maga a földön-
Tuli boldogság, a gyönyör, mely a világ lényege…
Édes
Álomkép, nemde? És minden virág a magáét álmodja. A tündér-
Rózsa kiszáll a vizből s elröpül messzi, akár a
Hattyumadár. A gyöngyvirág folyton csilingel álmában. A repkény
Azt álmodja, hogy meghalt s az utókor fekete márvány
Oszlopot emelt emlékének s e márványoszlopra örökzöld
Levélkoszoru fonódik: a repkény…
Még a bogáncs is
Álmodik. Azt álmodja, hogy ő a szamár és
A szamár a bogáncs. És megeszi a szamarat álmában. A tüskés
Szamárbogáncsot a bogáncsszamár…
Hát a füvecske?
Mit álmodik a fü? Elmondom ezt is. A holtak
Álmát álmodja a fü, a holtakét, akiknek nincs álmuk. Örökké
Tartó szép álom ez. S megujuló, mint a Természet. Szeretettel
Lépjetek az alvó füre emberek. A halottak álma e gyenge
Füszálak suttogása s e szent álmot nem illik megzavarni…
A gyökerek alá, a kövek közé, betakaróztak
Jó meleg mohapokróccal s elaludtak. Most álmodnak.
A rózsák
A napról álmodnak biztosan. A napról, a rózsák
Rózsájáról, ahogy ott áll az égi kertben, gyönyörüen,
Ragyogószépségesen, mint egy királyné s körülötte ezüstszin
Pillék repkednek, ezer s ezer csillagpille s az a boldog
Köztük igazán, aki beléhull s elenyészik…
A gyermek-
Láncfü bóbitáit eregeti álmában. Nini a szélben,
A világ fölött száll már a bóbita, mint egy léghajó. Tetejében
Pici gyerekek ülnek s kacagnak. S a bóbita uszik
Száll velük feljebb s feljebb s már fönn usznak az égben,
Az ég nagy végtelenségében usznak a gyerekek a lengő
Bóbita tetején s ugy látszik, nem jönnek többé vissza… A pöttön
Zeppelin elvitte őket örökre…
Az ibolya álma
El nem mondható, oly szép. Kék levegőt, kék napot, a tulajdon
Kék lelkét álmodja ki magából az ibolya. A kékek
Kékjét, ami kékebb mint a tavasz, mint a legkékebb tavaszi égbolt,
Mikor a patakban tükröződik. Egy őrült
Nagy kékség a világ, egyetlen ibolyaszál a mosolygó
Istenség kezében s ez a kékség maga a földön-
Tuli boldogság, a gyönyör, mely a világ lényege…
Édes
Álomkép, nemde? És minden virág a magáét álmodja. A tündér-
Rózsa kiszáll a vizből s elröpül messzi, akár a
Hattyumadár. A gyöngyvirág folyton csilingel álmában. A repkény
Azt álmodja, hogy meghalt s az utókor fekete márvány
Oszlopot emelt emlékének s e márványoszlopra örökzöld
Levélkoszoru fonódik: a repkény…
Még a bogáncs is
Álmodik. Azt álmodja, hogy ő a szamár és
A szamár a bogáncs. És megeszi a szamarat álmában. A tüskés
Szamárbogáncsot a bogáncsszamár…
Hát a füvecske?
Mit álmodik a fü? Elmondom ezt is. A holtak
Álmát álmodja a fü, a holtakét, akiknek nincs álmuk. Örökké
Tartó szép álom ez. S megujuló, mint a Természet. Szeretettel
Lépjetek az alvó füre emberek. A halottak álma e gyenge
Füszálak suttogása s e szent álmot nem illik megzavarni…
