Jankovich Ferenc: ÖT VERSKÖTET
Jankovich Ferenc: ÖT VERSKÖTET
Költő, miért vagy idegen? – Versek – Írta: Tiszaváry Ervin – Révai-kiadás. – Hol itt a költő? – kérdezhetnénk a könyvecskében lapozva, amelyből egy érzékeny fiatalember polgári életének megszokott fázisai bontakoznak ki előttünk az első «ruzsos csóktól» a «házisapkáig.» Mint «költőre» – jobb híján – nagyon ráférne, talán még használna is, egy kis art poétique; mint fiatalemberre: egy kis éducation sentimentale et logique. Mert ezek az ártatlanul megiratott, könnyen elbocsátott versek nem csupán a költői, de az általános lélektani és logikai fegyelem hiányát sinylik – az az egy pedig nem adatott meg Tiszaváry Ervinnek, ami e hiányokat pótolja. Szárnyatlanul és erőtlenül, oly mereven hullnak alá ezek a versek, mint a tudatlan gyermek agyagmadarai. Leesnek, szétmállnak, agyagból vannak.
Horváth Ákos: Válogatott költeményei – 1936, Egyetemi Nyomda. – Nagy kálváriát kellett megjárnia Horváth Ákosnak, amig a magyar poézis legócskább szólamait – a «csillagártól» a «könnyvirágokon» és a «piros vágyon» keresztül egész az «elcsókolt csókig» – ilyen szép szorgalommal összehalmozta hat verseskötet után (1908–1922) válogatott költeményeiben. Szépen megfér itt egymás mellett minden «költői», amit csak Petőfitől, Aranytól legújabb nagyjainkig az epigonizmus mindmáig lejáratott. Régi és új költői nyelv, formák, hangulatok karikatúráit kell viszontlátnunk a gyüjteményben lépten-nyomon, karikatúrákat, melyeknek egyetlen szomorú pikantériája, hogy valaki komolyan veszi őket. De végeredményben: Horváth Ákos versel is, rímel is, tudatlanul és felelőtlenül, és alighanem ő a legboldogabb költő a világon. Változatosságban sincs hiány: líra és epika bőségesen váltogatják egymást. (Már címleg is külön izei a kötetnek a Háremem vagy te, A faun keserve, Amid én vagyok és a Hogyan jött be a kristálypohár Erdélybe c. lírai és epikai versek). A nyílt idézetű Elment c. versében viszont költői megérzéssel így kezdi énekét:
Elment – s nem látom többé tán soha…
És úgy érzem, hogy mindenem oda,
Mindenem oka.
És úgy érzem, hogy mindenem oda,
Mindenem oka.
Mátyás Ferenc: Szeretnék lenni – Versek – Fegyver-kiadás, Budapest, 1936. – «Csókcsata», «szent varázs», «pogány kór», «Kupa-vér» – több szólamot is idézhetnénk, de máris benne vagyunk a légkörben, abban a nyomasztó atmoszférában, amelyben Mátyás Ferenc versei fűlenek, amelybe belefulnak és nem tudnak egy kis egyéni lélegzethez jutni. Ady hatása kétféle: vagy zavaró, vagy megsemmisítő. Ezek a versek tárgyuknál és szemléletüknél fogva is többnyire csak Ady-variációk, sőt néha egyenest Ady-versek hatástalan tartalmi kivonatai. Hogy a versben csupán az legyen magyarság, ami adyság – ez csak egy őstehetség tévedése lehet. Cirkuszi szellemű korunk megkivánja a maga áldozatait s szomorú lenne, ha Mátyás Ferenccel is csak az életrendjükben megzavart őstehetségek száma gyarapodott volna megint. Egyik versében máris így panaszkodik:
Tavaszi föld, gulya ménes
nem ad elég melegséget.
Letört már az ökröm szarva
s hiába várom a vártát.
nem ad elég melegséget.
Letört már az ökröm szarva
s hiába várom a vártát.
Apor Elemér: Mindenki nagynak születik – Versek – Pallas-kiadása, 1936. – Vékony csontú, madárlélegzetű kis versikék, gyengécskék, de nem is vágynak többre. Fentebbiekkel szemben Apor Elemér szerencsésebb természete az igénytelenség: a kis dolgok szemlélgetésében, a csöndes kis emlékkönyvhangulatokban szépen fel is leli magát. Hosszabb versekre már nem futja a gyenge kis lélegzetből s ezekben a közepesek során ő is jóval alul esik: hibái megcsomósodnak. De mégis, Apor Elemér legalább gondol a verssel, érezhetőleg ápolgatja és tisztítgatja őket. Keze alatt a dalocska is ügyesen kerekül:
Bogár megyen útra,
el is fárad rajta,
ki s kinőtt az ág a földből,
pihenjél meg rajta.
el is fárad rajta,
ki s kinőtt az ág a földből,
pihenjél meg rajta.
Madár megyen útra,
el is fárad rajta,
ki s kinőtt az ág a földből,
pihenjél meg rajta.
el is fárad rajta,
ki s kinőtt az ág a földből,
pihenjél meg rajta.
Babám megyen útra,
el is fárad rajta,
ki s kinőttem én a földből,
borulj a vállamra. (Kis nóta)
el is fárad rajta,
ki s kinőttem én a földből,
borulj a vállamra. (Kis nóta)
Holló Ernő: Fűz a tóparton – Versek – Omnia-kiadás. – Verseiből kiemelkedik kettő is, három is: Forogsz felém, A csúcsról, Jézus a koldustanyán, – bár ezek sem szeplőtlenek, jóllehet Holló Ernő szimpatikus tulajdonsága éppen az, hogy szeplőtlen versekre törekszik. Ez a pár vers mégis arra vall, hogy Holló Ernőnek hangja lehetne, ha a hangvétel nehézségeiből ki tudna tisztulni. Csillanó sorok, tisztuló képek szakadoznak fel a kötetke folyamán többhelyütt, Babits és az angol romantikusok varázskörében élemedő színek, hangulatok foszlányai tisztulnak elénk a gyengébb versek szunnyadozása alól is. Csábító volna a tétel igazolása: míg Ady zavaró, Babits kiválasztó hatású költőnk; nevelő hatása a nagy sarjúgenerációnak is több költőjében oszlatta el és zökkentette helyre az Ady-zavarokat.
Holló Ernő versei s kész formái telítetlensége még sok egyéni élményt és fejlődést kivánnak; mert «a messzeségbe pillantó csúcsokon» még megállni nem tud, ha tekintetével néha fel is ér odáig.
