ILLÉS ENDRE: A SZÁZAD ASSZONYA
ILLÉS ENDRE: A SZÁZAD ASSZONYA
Milyen hát a század asszonya? Az emberi kultúra hajnala óta volt már hetéra, hányszor és milyen gyakori visszaesésekkel rabszolga, adták és vették árúként, volt lovagi ideál, volt rokokó-ékszer, porosodó papírvirágként a polgári kor szobába dugta. Van-e még ujabb változat? A nőisesség skáláján aligha. De miért ne lopózkodhatna át a dúr hangnembe, miért ne térhetne vissza a mondai őshöz, aki már vállalta egyszer a férfi szerepét: az amazonhoz. Nem kell éppen harcba indulnia. Elég, ha kilép a fészekből, máris tíz érdekbe ütközik, elég, ha kinyújtja kezét, máris elveszi valakitől a kenyerét, elég, ha egy lépést tesz, máris visszaütik. Ott van a kortynyi levegőért riadozó közelharcokban, belesodródott a kavarodás legközepébe, – és vagy megszületnek a védekezéshez való szervei, vagy lebukik és eltünik az ellenséges örvényben. A férfit sem kell éppen száműznie új birodalmából. Tökéletesen elég, ha beül hivatali szobájába, elveszi munkáját, szerényen kézitáskájába csúsztatja fizetését, ha alázatosabbnak, használhatóbbnak, igyekvőbbnek, megbízhatóbbnak, olcsóbbnak bizonyul a teremtés koronájával. És azután? Amikor ez a hiú és ostoba korona a sárba esik, szépen felveszi onnan, megtörölgeti, hazaviszi magával, – kitartja, csókolgatja, megvetheti és küzdhet érte, míg csak meg nem mozdul lába alatt a föld , míg a rabszolga fel nem lázad az írógépen kopogó fáradt amazon ellen. És akkor a század asszonya megdöbbenve ráeszmél: minden más asszony-elődjénél jobban, ostobábban és vakabb hittel a férfira építette egész életét. Ha hetéra vagy rabszolga maradt volna, most rugalmasabb testtel, hajlékonyabb lélekkel, évszázadok óta gyakorolt, végül mindig felülkerekedő alkalmazkodással várhatná az ellentámadást. Így meg örülhet, ha épen és különösebb baj nélkül elsurranhat, ha feladva dédelgetett terveit megelégszik azzal, hogy a férfiak őrületétől megrontott világ helyett legalább önmagát menti meg.
«De miért? – jajdul fel Balogh Julia, Földi Mihály hősnője. – Mit tettünk mi? Miért nem szabad nekünk tanulni, dolgozni, többre, magasabbra, valami fénylőbbre vágyni, mint ami eddig volt? Miért nem szabad odaadnunk magunkat annak, akit megszerettünk, miért nem áramolhatunk szét férjbe, gyerekbe, családba? Miért kell ebbe belebukni, beletörni, belefáradni? Miért kell ezt a harcot feladni? És fel kell-e adni egyáltalán a harcot?»
Az író félezer oldalas regénnyel áll a nő mellé. *
Földi Mihály: A század asszonya. – Athenaeum.
