† BÉKY ZOLTÁN +: VERSEK
Puha a hölgyek selyemágya,
De rossz, a félős kis gyereknek
Betörni a hideg világba.
De nagynak lenni is nehéz:
Két gyönge kéz és két gyerekszem
Csak visszahuz, csak visszanéz.
De ha az élete üres lett,
Úgy megtölti valami kis fény,
Hogy kiskorára visszaleshet.
Hogy régi földje csöppnyi rét már.
S a másvilágra visszasétál.
És nincsen abban semmi friss iz,
Akár kopár kutakba néznék,
Hol elfogyott a semmi kis viz,
És nem tudott előre kapni,
Tul a káván, a gémeken túl
A szikkadt földbe beharapni.
Vagy pocsolya az óceánja,
De valahogy kitör a földből,
Vagy a termékeny föld kihányja.
Egy-két csillag hallgatja csöndben
A békák egykedvű dalát.
Vagy fut előttem: az a pár nap
Szines betükkel legyen irva,
Mint ünneplő, igaz vasárnap.
Kár, hogy nem tudott megeredni,
De tudja Isten – jobb-e az:
Rokkant szivvel megöregedni?
Korty füst se érjen a tüdőig
S nem jajdulni föl boldogan, ha
Valami a szivhez ütődik?
Mint lepke szárnyán gyönge sóhaj,
De az utolsó integessen
Picike, piros lobogóval.