TOLDALAGHY PÁL: GYURI
akár a bogarak.
Sokat sírt, úgy mondod, szegény,
hogy tán otthon marad.
Beszélünk róla s elpirul.
Egy képet néz a fal
szélén. Most látni igazán,
hogy milyen fiatal.
Haja bizonytalan.
Egyszer seszinű és fehér,
máskor csigás arany.
Gerince ifjú, ruganyos.
Szinte hajlitható.
Illattalanul is szagos,
akár a kora hó.
és nézi csendesen,
hogyan beszélünk róla s egy
előtte idegen
világ sötét fiairól,
hirekről és hanyag
veszélyekről, mik pontosan
csak ép ma bántanak –
hitvány felhőiről.
Lábát kinyujtja és sovány,
nyitott kezére dől.
Ágyának kis barlangjain,
mint füttyös gyorsvonat,
ugy száguld, fut az értelem
s piros fényt gyujtogat.
Megállás! Új határ!
Pöfög a mozdony, sistereg
és új vágányra áll.
Az egyik fülke ablakán
komolyan integet
egy nyolcéves utasfiu –
S te észre sem veszed.
hogy száz és százezer
mérföldet utazott öcséd
s tán most fedezte fel
Braziliát s az ősi lázt.
Fecsegsz és nem tudod
a keletkező, új világ
titkát, mit én tudok!