ILLYÉS GYULA: ARCCAL LE…
ILLYÉS GYULA: ARCCAL LE…
Arccal le a sárba, mint mikor granátok
vitáztak felettem,
vágódom előre, lapulok, kiáltok
e vak szerelemben.
vitáztak felettem,
vágódom előre, lapulok, kiáltok
e vak szerelemben.
Búvok oldaladhoz, – oh de az ellenség
nem te vagy-e éppen?
Barátnak ismersz-e te is, hogyha melléd
szorulok az éjben?
nem te vagy-e éppen?
Barátnak ismersz-e te is, hogyha melléd
szorulok az éjben?
Suttogom a jelszót, az ősit! – hiába
hányszor suttogtam már!
Szeretlek; szeretsz-e aztán is, csatázva
hogy karomba haltál?
hányszor suttogtam már!
Szeretlek; szeretsz-e aztán is, csatázva
hogy karomba haltál?
Nemcsak menedék kell? – béke, béke, bár a
rövid halálé, – mit
a szerelem nyit, – míg a nap bomba-lángja
újra reánk fénylik.
rövid halálé, – mit
a szerelem nyit, – míg a nap bomba-lángja
újra reánk fénylik.
Óh, szomorú béke. Nincs ellen, barát, csak
mint harcmezőn szerte,
végső görcseikbe meredt karok, lábak,
a semmit ölelve.
mint harcmezőn szerte,
végső görcseikbe meredt karok, lábak,
a semmit ölelve.
S óh szomorú, baljós feltámadás! lassan
szedelődzöm, mint a
lélek, kit urához azért visz az angyal,
hogy visszataszítsa.
szedelődzöm, mint a
lélek, kit urához azért visz az angyal,
hogy visszataszítsa.
