JANKOVICH FERENC: EGY CSELÉDHÁZ UDVARÁN
JANKOVICH FERENC: EGY CSELÉDHÁZ UDVARÁN
Estefelé, midőn az óriás
akácok, mint a cédrusok
terjengenek az ég felé s kitárt
keblükben olvadékony szél susog
akácok, mint a cédrusok
terjengenek az ég felé s kitárt
keblükben olvadékony szél susog
Kilejt a házból angyali-ledér
ruhában s könnyű táncra kel
a kisleány: fohászkodó fehér
karokkal, miket ég felé emel.
ruhában s könnyű táncra kel
a kisleány: fohászkodó fehér
karokkal, miket ég felé emel.
Dala, mint vékony csermely, tündököl,
fürdik benn minden mozdulat –
és mintha karjaira szedne föl
egy láthatatlan fonalat
fürdik benn minden mozdulat –
és mintha karjaira szedne föl
egy láthatatlan fonalat
Mint égi kéz ereszt s ő elfogad
hajlongó röpke térdeken –
két szelid fényű térd, mint habra hab
tünik a csörgedező éneken…
hajlongó röpke térdeken –
két szelid fényű térd, mint habra hab
tünik a csörgedező éneken…
S mig lengve táncol, röpködő haján
egy aláereszkedő isteni
tenyér simogatása – vagy talán
Bacchus elbájolt szöllőfürtjei? –
egy aláereszkedő isteni
tenyér simogatása – vagy talán
Bacchus elbájolt szöllőfürtjei? –
Nyíljatok nagyra, ámuló szemek,
igyátok áldomástokat,
tanuljatok, mint részeg istenek,
hörpölni látomásokat.
igyátok áldomástokat,
tanuljatok, mint részeg istenek,
hörpölni látomásokat.
Nehéz szelek hajló virágait,
kik táncra váltják a tusát –
tanuljátok csodálni táncaik
s dallamaik rejtelmes ritmusát
kik táncra váltják a tusát –
tanuljátok csodálni táncaik
s dallamaik rejtelmes ritmusát
Miképpen önfeledve tündököl
e lányra minden pillanat
s az éj, mint egy sötétlő kedves öl
nyilik a holddal léptei alatt
e lányra minden pillanat
s az éj, mint egy sötétlő kedves öl
nyilik a holddal léptei alatt
S a csillagok az egek karzatán
egymásután sietnek látni őt, –
kinéz az istállóház ablakán
egy vén tehén és meghatódva bőg.
egymásután sietnek látni őt, –
kinéz az istállóház ablakán
egy vén tehén és meghatódva bőg.
