VÉSZI ENDRE: NYUGTALAN ÉJJEL
VÉSZI ENDRE: NYUGTALAN ÉJJEL
A fák alá gyűlt már az est sötétje,
kis nyúlni fények fürgén futnak át,
csupán a szélkakas, kémény szegénye
forgatja kis fejét, mert szelek kénye
csavarja, szorítja keszeg nyakát.
kis nyúlni fények fürgén futnak át,
csupán a szélkakas, kémény szegénye
forgatja kis fejét, mert szelek kénye
csavarja, szorítja keszeg nyakát.
Bennem is elalszik a fényed: emlék,
koszorúd őszi lombbá változott,
fehér kezével megzörget a nemlét,
ó tűnt napok, ti fényes, szőke zsemlyék!
Az éj esője szívemen kopog.
koszorúd őszi lombbá változott,
fehér kezével megzörget a nemlét,
ó tűnt napok, ti fényes, szőke zsemlyék!
Az éj esője szívemen kopog.
Mint kis gyerek, ki megijedt az erdőn,
úgy fut a számban rémült lehelet,
a sötétségre újabb sötétség jön,
míg nyugtalanság altat éji-későn
és jégmerev karjában ébredek.
úgy fut a számban rémült lehelet,
a sötétségre újabb sötétség jön,
míg nyugtalanság altat éji-későn
és jégmerev karjában ébredek.
Ó szív, te felszökő meleg parázsom,
te kínzó gépezet, ellenség cinkosa,
ki fölrettensz! te üldözőm, te másom,
fejem a párna-mélybe már hiába ásom;
te fölkiáltsz: ne nyughassak soha.
te kínzó gépezet, ellenség cinkosa,
ki fölrettensz! te üldözőm, te másom,
fejem a párna-mélybe már hiába ásom;
te fölkiáltsz: ne nyughassak soha.
Fekete ólom rakódik a házra,
minden nehéz, a toll is lezuhan,
nincs hőmérő e fagyra és e lázra,
csak szívverés, mely finoman, vigyázva
az éjbe üt: a hajnal merre van?
minden nehéz, a toll is lezuhan,
nincs hőmérő e fagyra és e lázra,
csak szívverés, mely finoman, vigyázva
az éjbe üt: a hajnal merre van?
