Július 7.
Július 7.
Trieszt már egy kicsit az otthon; hazaérek a monarchiába. Az olaszok visszaromanizálják Tergestummá, a várbeli Forum s környéke már egészen latinos. De lenn, a kikötőben csak lépésről lépésre enged az északi stílus, amely itt legdélibb, mediterrán végpontjához ér. Ilyen ablakokat, ilyen "empire"-t csak német földön láttam. A város még e pillanatban két kézen van: Mária Terézia, s Mussolini kezén. Melyik győz? A helyreállított Forum annyit elárul, hogy melyik akar győzni.
Két csöndes kegyhely köt Trieszthez: Duino, s a régészeti múzeum. Délután kimegyek Duinóba. Vakító, rőt táj az Adria fölött a fukarvizű Isonzó völgyben. Duino szegény karszti falucska. A Thurn-Taxis kastélyt szétlőtték a háborúban s a család – immár Torre e Tasso néven! – a rom mellé újat építtetett. Én a romokhoz igyekszem.
Kevéssel a háború előtt Rilke a hercegék vendége volt. Vendég volt mindenütt a földön, irtózott a maradástól, elszórta, amije volt, mindig búcsúzott. Küszöbről küszöbre bujdosva, tisztán ment a végső látomás felé.
Egy nap a sziklák közt sétált. Meddő napok után hirtelen zúgást hallott. Kiáltani akart, s ez az elfojtott kiáltás már az első elégia kezdete volt:
Wer, wenn ich schriee, hörte mich denn aus der Engel
Ordnungen? und gesetzt selbst, es nähme
einer mich plötzlich ans Herz: ich verginge von seinem
stärkeren Dasein…
Ordnungen? und gesetzt selbst, es nähme
einer mich plötzlich ans Herz: ich verginge von seinem
stärkeren Dasein…
Így kezdődött. A csonka sorok még véreztek, amikor elment Duinóból. Csak évek múlva, egy öreg, svájci toronyban forrtak össze tíz elégiává.
A tíz vers ma is erősebb nálam, nem értem őket egészen. De amióta megkóstoltam, folyton vágyom a titkos és homályos kéjre, inkább sose olvasnék, ha ezeket nem olvashatnám. Az igazi vers Pindaros óta fennkölt félrebeszélés, borzongó bőrünk hamarább érti, mint az elménk. Pokolra s lángoló tavakra szálltam a költőkkel, nem emlékszem az útra, csak a félelemre s a gyönyörre.
A másik ereklye Wincklemann sírja a régészeti múzeum kertjében. Az öregúr az olympiai ásatásokhoz készült. Felfogadott egy csomaghordót, szállására ment, s a fiú előtt megszámlálta a pénzét. Trieszt a tizennyolcadik században olyan rosszhírű volt, mint ma Marseille. Winckelmannt hátulról érték a késszúrások. Római sírok közé temették, nem kellett többé visszatérnie a ködös északra.
Olasz földön két némettől búcsúzom. Rokonok felé, művelt barbárokhoz fordulok. Mint a párizsi pont des Artson, itt is körülleng értő árnyuk. Tudják, mit érzek, Tóbiás angyala őket is vezette a Latin part felé. Gyógyszert kerestek vak apjuknak, vak hazájuknak.
