Halász Gábor: A MAGYAR NEMZETESZME • Joó Tibor könyve – Franklin
Halász Gábor: A MAGYAR NEMZETESZME •
Joó Tibor könyve – Franklin
Joó Tibor könyve – Franklin
A mindennapos honmentés zsivajában megnyugtató olvasmány ez a könyv, széles, nyugodt gondolatvezetésével, a lényegre törő megállapításaival és történelmi megalapozottságával. Visszaadja a szellem méltóságába vetett hitünket, és visszaadja a vizsgált problémának is súlyát és eszmei magaslatát. A legégetőbb kérdéseket a tiszta gondolat korszerűtlenségébe emeli, az örök platóni kerülővel jut el igazi megismerésükhöz. Nem mintha az aktualitás iránt nem lenne szerzőjének érzéke. Polemikus részleteinek friss, találó érvei éppen annyira megmutatják a harcost, a korszerű tévedések bátor kedvű cáfolóját, mint a világos megkülönböztetésekben kedvét lelő filozófust, akinek szenvedélye a fogalmi tisztázás. Így válik értékben is a könyv legalapvetőbb fejezetévé a nép, nemzet, állam éles logikájú és teljesen meggyőző elkülönítése, a hivatástudatban, szellemi öntudatban, a feladatvállalásban megjelölt nemzeti eszme. "A nemzethez tartozás személyes dolog", egyéni erőfeszítés jutalma, emésztő belső válság legnagyobbjainkban, készenlét és megoldandó feladat a jobbakban, a legmagasabbrendű önképzés, a legméltóbb alkotás. A közösséghez tartozást ki kell érdemelni – ezt a büszke és felelősségteljes célt tűzi ki az avulhatatlan, igazi individualista hagyományok nevében Joó Tibor az egyén elé.
És a legigazibb magyar hagyományok nevében is. A könyv zöme a magyar nemzeti gondolat életét rajzolja, a nomád birodalmi gondolat türelmes, idegenekkel megértő kezdeteitől (amelynek későbbi korokra kisugárzó hatását ugyan véleményem szerint túlbecsüli), a szentistváni és középkori Magyarország soknyelvű, sokszokású, békés együttélésén keresztül a modern, türelmetlen nacionalizmus ellen tiltakozó tizenkilencedik századi nagyjainkig; töretlen a tisztultabb, a más fajtájút megbecsülő felfogás, ha ugyanakkor magától értetődik és ösztönösen érvényesül a magyarság természetes fölénye és uralkodó volta is. Eszmetörténetet ad, a fogalom sorsát követi nyomon, híven filozófiai céljához, de magvas, világos magyarázatban tárja fel a gondolatot befolyásoló történeti tényezőket és nemzeti sajátságokat is. Az elvi tudatosodás csak egész késői, az eszmét hatásaiból és hátteréből neki magának kell kielemeznie. Ezen a ponton a fejlődés általános menetére tett találó megjegyzéseit, így a natio és gens megkülönböztetését, még beható szociológiai vizsgálatnak kellene kiegészítenie. Mint a jelenben, a múltban is a társadalmi rétegkülönbségeknek döntő szerepük volt a nemzetélet alakulásában; középkori városaink fejlődésében, akárcsak a tizenkilencedik században, a lappangó és erőre kapni nem tudó polgári ösztönök kerülnek ellentétbe a nemesi felfogással, az újkor elején, mint máma, a paraszti törekvések a birtokoséval, és minden egyes esetben nemzetiségi súrlódás is kíséri az osztályok szembeszegülését (német- zsidókérdés, a jobbágylázadások nemzetiségi háttere). A puszta érdek, amelyet egyidőben e jelenségek egyetlen magyarázataképpen emlegettek, természetesen éppen olyan egyoldalú, mint a mai divatos nézet a leküzdhetetlen faji ellentétről. A lényeges mozzanat valahol az életforma kérdése körül van, a társadalmi hierarchia és kiegyenlítődés örök egyensúlyjátékában, a kiemelkedés, "úrrá válás" ösztönében, és a lesüllyedés, pusztulás végeztében, inkább a családok életsorsában, mint elvont közösségek harcában, inkább a lélek- és erkölcstanban, mint a közgazdaságban és fajelméletben. Azt hiszem, Joó Tibor kitűnően megoldott, egyénített nemzetrajzát egy ilyen megírandó, egyénített társadalomrajz tenné harmonikusan teljessé.
