Halász Gyula: ÉDES ANYANYELVÜNK
Halász Gyula: ÉDES ANYANYELVÜNK
Egy csodálatos tó fényképét láttam. Olyan tisztán tükröződik benne a táj, hogy a képet akár megfordíthatjuk. A kép láttára jutott eszembe: ha megzavarná valaki a tó tükrét, a gyönyörű táj is megsemmisülne. Így vagyunk a stílussal és a gondolattal. Ép nyelvben ép gondolat. A zavaros nyelv nem puszta tünete a zavaros gondolkodásnak – következménye is. Tükörkép. A tiszta gondolat tükre a világos stílus. És a világos stílus teremti meg a világos gondolatot. A magyarosság első követelése a világosság.
Óvakodjunk a képzavaroktól. A képzavar ok is meg okozat. Íme egy példa:
'A haladás útját már megállítani nem lehet, oly mélyen gyökerezett a közvéleményben."
Két félig átgondolt gondolat keveredett itt össze. Nem a haladás útját, hanem magát a haladást nem lehet megállítani. És nem az út gyökerezik a közvéleményben, hanem – mondjuk – a haladó szellem. Az út sem nem gyökerezik, sem nem halad.
Hasonló ehhez ez a másik idézet (itt is az útban bomlott meg az író):
"Ebben a zűrzavarral teli piaci világban alig bírjuk kihámozni magunk részére az egyenes utat."
A mondat egyenes úton halad egészen a kihámozni szóig. Ott a zökkenő. Hibás váltóállítás más vágányra tereli.
"Művészetének igazi benső arculata egy balatoni tájképből robbant ki eleven lüktető erővel."
Az arculat nem robban. Az író feledékenysége robbantja ki az arculatból a – képzavart.
"A penészes és poros újságokban sok olyan adatot találtam, amelyekből – ha csokorba köti az ember – st."
A csokorba köt csábító szóképe nem illik ide. A penészes újság adataiból nem érdemes csokrot kötni. Nem is lehet. A kész szóképekkel óvatosan éljünk. A nyelvi hibákból – például – nem csokrot kötök, legföljebb azt mondom rájuk: íme, egy marék.
"… elősegítették az oxfordi fiatalok bontakozó vitorláit."
Ez is képzavar. A vitorlát nem elősegíti az ember. Kifeszíti vagy bevonja. Hajósok a megmondhatói, hogy még mi mindent lehet vele csinálni (esetleg: kifogni a szelet a vitorlákból).
Az "elősegítés" lapos szó ide. Nem illik a (duzzadó) vitorlához. A kép egyik fele agyonüti a másikat.
Gondolkozzunk egész mondatokban, hogy meg ne tréfáljon a képes beszéd. Ne essünk bele a képes kifejezések csapdájába. Ne írjunk – például – ilyet:
"Az utak kátrányozásának és öntözésének a vitája nagy port vert fel a bizottságban."
Az olajvita sem ver fel port, akármilyen tüzes. Meggondolatlanság lenne azt mondani, hogy "a fürdőszobák kérdése nagy port vert föl a közgyűlésen".
De ha már nem tudunk ellenállani a képes beszéd csábításának, ne másítsuk meg és ne csonkítsuk meg a szólást.
"Régen vert fel irodalmi esemény olyan port, mint a Halászó macska utcája."
Nem jó. Vagy használható a szólás eredeti alakjában, vagy nem. A port vert föl egybetartozik, éspedig jelzőstől: nagy port vert föl. Csak így van értelme. Ne rövidítsük meg és ne vágjuk ketté.
Ne nevezzük csúcsteljesítmények az óceán átrepülését. Az óceán a legsíkabb síkság a világon. De azért a Himalája megmászását sem merném csúcsteljesítménynek nevezni! Túlságosan "jó" ez a szó, valóságos csúcsteljesítménye a szómagyarításnak. Ez a baja. Különös, de úgy van, hogy a "csúcsteljesítmény" és "csúcseredemény" éppen a hegymászásra nem illik rá. No meg a Balaton átúszására. Ennek a rekordját is óvakodnám ilyen kihegyezett szóval emlegetni. Pedig a törekvés, hogy a rekordot megmagyarosítsuk, dicséretes. Ha megszokjuk a csúcs szót, sokszor igen szerencsésen használjuk majd. Ma még szokatlan, kivált összetételeiben: csúcsidő, csúcseredmény, csúcsteljesítmény, csúcsforgalom, csúcssebesség, és a többi. Ha majd elhalványul a csúcs szó közvetlen szótári jelentése, hajlékonyabbá válik, és bátorságosabban élhetünk vele. Egyelőre bánjunk vele vigyázatosan.
