CS. SZABÓ LÁSZLÓ: FILOLÓGIAI BIZONYÍTÉK
CS. SZABÓ LÁSZLÓ: FILOLÓGIAI BIZONYÍTÉK
Egy kéziratos antológia járt a kezemben. Benne vannak mindazok a versek, amelyekben magyar költők az elődeiket megidézik.
Az invokáció a kisnemesi föleszméléssel kezdődik: Zrínyi roppant árnyéka hirtelen az égre lobban. Csodálatosan illeszkedik minden hang, az emlékező Kazinczy teljesen Zrínyihez hangolja magát, Vörösmarty Berzsenyihez, Petőfi Gvadányihoz. Az alázatban is lángelmék. A tisztelgés Ady sírjánál végződik.
De van benne egy jellemző hiány. Hatalmas léglyuk, a Múzsa ájultan zuhan át rajta. A kiegyezés kora. Ebben a nemzeti buzgalomban egyedül a "kozmopolita" Reviczkynek jutnak eszébe a holtak. Tiszteleg Katonának s kétszer Aranynak, aki nem szerette. Máskülönben kizárólag öblös ódák ostromolják a dunaparti érc Petőfit. Még vendégüket, Coppée urat is odavonszolják. A jámbor párizsi kispolgár szétborzolja a fürtjeit. Otthon a légynek se árt, külföldön kötelező a forradalmár hon: Franciaország.
Adyval a szó szoros értelmében visszaszerzi a magyar költészet az emlékezőtehetségét. Ő még olykor legényes a hanggal. De a többi "nyugatos" már olyan áhítattal térdel az ősök előtt, mint a régi képadományozó a Madonna-óriás lábánál.
Jött egy hazaáruló hírébe kevert nemzedék s a klasszikusok képei a díszkiadások pincéiből visszakerültek a magyar versek falára.
