IMECS BÉLA: ANATÓMIA
Lett volna a világ,
S most minden szétvált tagja külön
Lobogna az ürön át,
Szem lehetett, te föld,
Mivel itt minden élet csak egy nagy
Látóerőt örökölt.
És ugy is minden elér
És minden elhagy, itt harcolhat az ember,
A jóért és a büneiért.
Szív lehetett valaha,
Más tetteket éleszt és ringat előre,
Bár hörgőbb a dala,
S az élet a diadal,
Mivel ott mindenki már a legelső
Bünébe belehal.
És végtelen tiszta szemem
Fék nélkül kering át a fekete husu,
Elvérző éjjelen,
Sodor egy bolygó erőt,
És megremegek, mint a mély gyökerü vulkán
A rombolása előtt.
Nincs nála porlóbb kövezet:
Ilyen hasztalan égek, mert nem volt sziv az a föld,
Amelyre a sors vetett.