SCHÖPFLIN ALADÁR: A FÖLDÖNFUTÓ VÁROS • Zilahy Lajos regénye − Athenaeum
SCHÖPFLIN ALADÁR: A FÖLDÖNFUTÓ VÁROS •
Zilahy Lajos regénye − Athenaeum
Zilahy Lajos regénye − Athenaeum
Ezúttal Zilahy apró jelenetek, megfigyelések és történések mozaikkövecskéiből rakta össze regényét. Olyan mozaik ez, mely széles ívű boltozatot fed be és díszít fel eleven mozgó figurák, küszködő, pusztuló és menekülő életek nagy seregével s összhatásában az 1919-es és 20-as évek magyar életének egyik nagy darabját ábrázolja. A vagonlakókról van szó, amint elindultak Erdély egy kis városából, Budapestig s bennmaradtak a vagonban, amely idehozta őket, hónapokig, évekig is, amíg aztán a lakáshivatal segítségével szétszóródtak a háború és forradalom utáni kínokban fetrengő városban. Nehéz emlékeket idéz fel az író, olyan élményeket, melyekre nem jó visszagondolni annak, aki átélte. És a regény általános benyomása még sem komor és kiváltképpen nem vigasztalan, mert az derül ki belőle, hogy az emberek élete lényegében még sem függ a körülményektől, mindenki azt az életet folytatja a vagonban, amelyet odahaza élet a kisváros kényelmében és csendjében. Szenved, hozzászokik a kényelmetlenséghez, a hiányos mosdáshoz, spirituszon főtt ebédéhez, vasúti kocsi résein bejáró léghuzamhoz, az egy helységben élő család különös intimitásaihoz. Él művelt és nem is egészen szegény létére a proletárius aljának lakásviszonyai között, fölveszi odaillő rossz szokásokat, szükség vagy alkalom esetén megdézsmálja a tehervonat szenét vagy borsós zsákjait, de nem adja föl osztályöntudatát, elismeri és elismerteti a vagonsor egyenlőségében a társadalmi rangfokozatokat, pletykálja a maga pletykáit, barátkozik, akikkel barátságban volt, haragszik akiket ellenségeinek tart − csak a lakás, a higiénikus helyzet változik, az ember maga nem.
Közben pedig emberi dolgok történnek, súrlódások, békülések, apró bajok és apró örömök, remények valósulnak és semmisülnek meg, gyermekek felcseperednek, a vagonsor közössége szerelmeket ébreszt, rózsás álmokat kelt és tép szét könyörtelenül, megmutogatják magukat addig rejtegetett emberi arcok. Van, aki könnyen feltalálja magát az új helyzetben, még hasznát is tudja kicsikarni, van, aki eltévelyedik és bajba jut − az élet ugyanolyan változatokat idéz elő a vagonsorban, mint egy városi bérházban.
Ebből a sok átfutó sorsból különösen egy sors köti le a regényíró érdeklődését, Erzsébet asszony, az erdélyi ügyvéd özvegye, aki két fiú és egy leány gyermekével indult a menekültek útjára. Az ő személye köré csoportosítja a nagyszámú többi alakokat, őrá való vonatkozásukban tárgyalja bővebben vagy tömörebben az eseményeket. Az ő zaklatott menetű és legvégül harmonikus kihangzású szerelme a gavalléros, kicsit kalandforma mérnökkel a regényben. Ez a szerelem is annak az izgatott levegőjű, konvenciókat széttördelő időnek a szelleméből való. Kezdődik a menekülés közben, egy állomáson, a megismerkedéssel, amely rejtelmesen megdobbantja az asszony szívét, felriasztja álmukból érzékeit, folytatódik a mérnök albérleti szobájában forró összeborulásokkal, az asszony részéről egész lényének odaadásával; egy időre megszakad a férfi kalandos kisiklása miatt s végül − az író úgy akarja, tehát elhisszük, − újból egymásra találással normális mederbe tér. Az ilyen érzéki válságok szemléltetésében Zilahy mester, kevés egyszerű szóval, sokszor csak jelzésekkel nagy erotikus tüzeket tud gyújtani és éleszteni.
A módszer: a dolgok reális látása, tények megállapítása látszólagos nyugalommal. A megállapítások felszíne alatt azonban erős, lefojtott izgalmak vannak; érezzük, hogy az írónak köze van a dolgokhoz, amelyekről ír. A regény kordokumentum és emberi dokumentum, de egyúttal dokumentuma is olyan írónak aki teljesen benne él korában, szolidaritást érez az emberekkel, akikkel egy időben él.
