ILLYÉS GYULA: SEMMIT SEM ÉRTÜNK
Hűvös és nedves az évszak. A köd
homályt vakol a hullongó homályhoz.
Vígasztalan szem: az ág csak csöpög.
Ázottan bú az állat. Gomolyog
az est, az elme. Varjúként kiáltoz,
csapong a ködben eltünt alakod.
kutyám kihány, csaholva azt a semmit,
mely azzal nyom, engem is, fojtva, hogy
hogy csak az űr, hideg magányom nőne
a suttogott jajtól is. Hallgatok.