CS. SZABÓ LÁSZLÓ: A TROMBITÁS
CS. SZABÓ LÁSZLÓ: A TROMBITÁS
Társasutazás Olaszországba. A másik vonatból nézem. Az urak új térdnadrágban, a nők új kézitáskával. A beavatottak föltűnés nélkül összetartanak. Ők már etettek velencei galambot.
Egy kedves öregút sétál köztük, senkihez sem tartozik. Magányos Mózes, vezér. A nyugdíjintézet elnöke.
Tíz perc múlva indulnak. Az öregúr félrehúzódik, egy pillanatig magába merül, mintha imádkozna. Valami villog a kezében. Egy gyerektrombita. Hirtelen belefúj.
− Első fújás! − kiáltja.
Végigsétál a vonat előtt. Izgatott nyál csillog az ajkán. Ez a játéktrombita túlélte az egész férfikorát. Ötven évig hevert a sarokban, kiböjtölte a negyven évi közszolgálatot, a két-három halálos szerelmet és a két-három nagy csalódást. Tutu! Második fújás! Mikor harmadszor fúj, Jerikó leomlik.
Az utasokat láthatólag idegesíti a trombita. De az elnök úr fújja, kedveskedni kell a kis zsarnokkal. Az öreg egyre izgatottabb, kétszer is a szájáig emeli. Öt perc múlva indulás. Hirtelen háromszor egymásután belefúj.
Az idén megint láttam az öregurat. Változatlan egészségnek örvend a trombitája. De csak most jöttem rá, hogy nem is utas. A trombita kedvéért jön ki.
Tutu! szól a kis szerszám. Importáru. Búzáért kaptuk cserébe.
